Recent comments

Friss Hírek

Galliani: Nagyon közel voltunk Tévez megszerzéséhez

Adriano Galliani úgy nyilatkozott, a Milan nagyon közel állt ahhoz, hogy szerződtesse Carlos Tévezt a Manchester Citytől, de úgy érzi, ennél többet nem tehettek. A Rossonerik ügyvezetője Maxi Lópezzel sem csalódott.


A Milannál  péntek este hét órakor bemutatták az új csatárt, de Carlos Tévez helyett „csak” Maxi López leigazolását jelentették be.

Adriano Galliani elárulta, az utolsó pillanatig kérdéses volt, miről számolhat be a médiának, és annyira azért nem csalódott a végkifejlet miatt.

„Közel voltunk ahhoz, hogy megállapodjunk a Cityvel. Ha 18:30-kor kérdeztek volna engem, kit szerződtetünk, Tévezt mondtam volna” – nyilatkozta az ügyvezető a Milan televíziós csatornájának.

„A Cityvel mindenesetre jó a kapcsolatunk, és sikerült tisztáznunk néhány félreértést. Minden tőlünk telhetőt megpróbáltunk, ami a szívemen volt, az a számon. Ennél többet nem tehettem” – mondta a sportvezető, majd megjegyezte: júniusban még visszatérnek az ügyletre.

Az új szerzeményről, Maxi Lópezről elmondta, hálás neki, hogy a legvégsőkig kivárt, és hajlandó volt felvállalni a „vésztartalék” szerepét.

„Szavamat adtam a Cataniának és Maxinak. Erős játékos, aki készen áll a kihívásra” – dicsérte az argentin támadót.

A játékossal annyiban mindenképp jobban járnak Téveznél, hogy a City csatárát nem nevezhették volna a Bajnokok Ligájára, a Napoli elleni csoportmeccsen ugyanis becserélte Mancini mester.



sporthíradó.hu