Recent comments

Friss Hírek

Khaldoon Al Mubarak: Galliániék hamis ábrándokba ringatják magukat


A Manchester City presidentéje, Khaldoon Al Mubarak, éles kirohanást intézett Adriano Galliani és tanácsadói, valamint Carlos Tevez és az ügyében eljárók ellen, s mint azt a National-nek nyilatkozva elmondta, jelen állás szerint Tevez Milánóba szerződése abszolút elképzelhetetlen.
"Mr.Galliani és tanácsadói hamis ábrándokba ringatják magukat Carlos Tevez ügynökeivel együtt."
"Ha szeretnék realizálni az üzletet, abba kellene hagyják egymás vállának veregetését és ehelyett arra koncentrálniuk, hogyan közelítsenek feltételeinkhez." - üzent dühösen a brittek első embere.
Majd hozzátette, az argentint további 2,5 évig érvényes szerződés köti Manchesterbe, ha tehát a Milan nem áll elő egy komolyan vehető ajánlattal, a játékos akár még évekig is jelenlegi kenyéradójánál maradhat. Az üzletember, újabb fricskát küldve Gallianinak, mindemellett hozzátette,  az Inter és a PSG bezzeg képes volt egy-egy figyelemreméltó megkeresést prezentálni, dehát ilyen az, ha az ember valódi üzletemberekkel találja szembe magát.
Nem kell sokáig kutatnunk emlékezetünkben, hogy hasonló történetet idézhessünk fel a Milan kapcsán, néhány hónappal ezelőtt a Fiorentina vezetősége háborodott fel a Rossoneri igazoláspolitikáján, s végül a firenzei klub úgy döntött, inkább hagyja egyik legértékesebb játékosát, Montolivót szezon végén ingyen távozni, minthogy aszisztáljanak a Milan mesterkedéseihez.
Az olasz sajtó információi alapján Tevez ügyében elsősorban az verte ki a City vezetőinél a biztosítékot, hogy nem elég, hogy Galliani fél évig ingyen szeretné kölcsönben a játékost, nyári szerződtetése kapcsán még ragaszkoda az opcionális kitételhez is, azaz, ha úgy döntene az észak-olasz klub, hogy Cassano felépülése után (vagy esetleg egy meghiúsult eladás következtében) mégsem tartana igényt a csatárra, úgy egyetlen mozdulattal visszaküldhetné azt jelenlegi egyesületéhez.
S bár nem etikus, mindemellett a Milan stratégiája sem teljesen elítélhető, ha ugyanis némi gógyival egy Tevez vagy Montolivo szintű játékos mélyen a piaci ár alatt megszerezhető, akkor ki ne spórolna euró tízmilliókat, amúgy is tőkehiányos klubjának.
A csel úgy tűnik ezúttal részben megdőlt, a vörös-feketéknek tehát szűk egy hetük maradt, hogy valamit előhúzzanak titokzatos kalapjukból.
azzuri.blog.hu