Recent comments

Friss Hírek

EL: Újabb fölényes Torino-siker

Nem vette komolytalanra a figurát a Torino a sima idegenbeli siker után a svéd Brommapojkarna ellen az Európa-liga selejtezőjében. 


Cerciék a 3-0-s első meccs után hazai pályán is odatették magukat, és egy még simább, 4-0-s győzelemmel örvendeztették meg hazai szurkolóikat. 

Az, hogy a Toro komolyan veszi a mérkőzést, a csapat összeállításából is kitűnt, hiszen Giampiero Ventura az igencsak tetszetős Padelli – Bovo, Glik, Moretti – Darmian, Nocerino, Perez, Benassi, Molinaro – Barreto, Larrondo összeállítású gárdának szavazott bizalmat – igen, Alessio Cerci hiánya azért feltűnő volt. 

A 4. percben aztán a svédek védője, Jonsson egy öngól formájában gondoskodott róla, hogy végképp ne legyen miért izgulni, a 37. percben pedig Darmian is bevette az ellenfél kapuját, így 2-0-val fordulhattak a felek.

A második játékrész hajrájában ezt az előnyt sikerült megduplázni: a 80. percben a Juventustól megszerzett Fabio Quagliarella szerezte meg máris első gólját régi-új csapata mezében, az egykori válogatott csatár 11-esből volt eredményes. A 4-0-s végeredményt végül a 90. percben a fiatal Josef Martinez állította be.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

Torino (olasz)–Brommapojkarna (svéd) 4–0
Továbbjutott: a Torino, 7–0-s összesítéssel


forrás: azzurri.co.hu