Recent comments

Friss Hírek

Lazio: A menesztett vezetőedző a bírósághoz fordulhat

Ahogyan arra számítani lehetett, Edy Reját nevezték ki az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lazio vezetőedzőjének, míg a menesztett Vladimir Petkovic várhatóan beperli a római klubot, amellyel nem tudott megegyezni szerződése felbontásáról.


Reja számára nem lesz ismeretlen a Lazio kispadja, 2010 és 2012 között már irányította a fővárosiakat, és elégedettek voltak a munkájával, hiszen három alkalommal sem fogadták el a lemondását. A 68 esztendős szakember egyébként már tavaly munkába állt, december 30. óta ő vezeti a „kék sasok” edzéseit.

Az edzőváltás körüli mizéria azonban ezen a ponton nem fejeződött be, mivel a menesztett Vladimir Petkovic várhatóan beperli a Laziót. A nyári világbajnokság után a svájci válogatott szövetségi kapitányi posztját elfoglaló 50 éves tréner úgy véli, „mélységesen igazságtalanul” bántak vele a római klubvezetők, akik „csak” 100 ezer eurós fájdalomdíjat ajánlottak fel neki, holott Petkovicnak a szezon végéig érvényes szerződése értelmében még ennek az összegnek a hatszorosa járna.

Az ügynek tehát minden bizonnyal lesz folytatása, a Lazio szakmai munkájáért mindenesetre már Edy Reja a felelős.

forrás: NSO