Recent comments

Friss Hírek

Serie B: 6 gól, 6 piros, 96. perces döntések, magyar kiesők

Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) utolsó, 42. fordulója óriási izgalmakat tartogatott, és a feszültség mértékét jól jellemzi, hogy gólból és piros lapból is ugyanannyi (hat-hat) esett.


A bajnokság utolsó fordulója izgalmasnak ígérkezett, hiszen az első és a harmadik helyezettet mindössze két pont választotta el egymástól (csak az első kettő jut fel automatikusan), míg a rájátszást érő 6. hely sorsa sem dőlt még el. A játéknap előtt a listavezető Sassuolo 82 pontot számlált, ellenfele a harmadik, playoffot érő helyen álló Livorno volt, amely 80 ponttal várta a találkozót.

Eközben a második helyezett Verona (81) a már biztos negyedik Empolit látta vendégül, míg a hetedik Brescia a hatodik Varesével találkozott.

Végül a következőképpen alakultak a meccsek: a hajrában kilenc emberrel küzdő Sassuolo a 96. percben (!) szerzett Simone Missiroli-gólnak köszönhetően 1–0-ra legyőzte a meccset tíz fővel befejező Livornót, és a feljutás mellett bajnoki címet ünnepelhet. A Verona gól nélküli döntetlent játszott az Empolival, így megőrizte második helyét, tehát szintén az élvonalban szerepelhet a következő szezonban.

A Brescia 2–0-ra legyőzte a Varesét, ezzel megelőzte ellenfelét, és feljött a hatodik pozícióba, így a rájátszásban folytathatja, ahol a bajnokság 3–6. helyezett csapatai vesznek részt. A playoffban Brescia–Livorno és Novara–Empoli elődöntőkre kerül sor, a két párharc győztese oda-visszavágós döntőt vív, amelynek győztese csatlakozik a Sassuolóhoz és a Veronához.

A magyar érdekeltségű mérkőzéseken Feczesin Róbert együttese, az Ascoli a 18. helyen álló Cittadella vendégeként szerepelt, és sokáig gól nélküli döntetlenre állt, mígnem a házigazda a 96. percben Daniele Baselli góljával begyűjtötte a három pontot. Ezzel el is dőlt, hogy az Ascoli a következő idényt már nem a Serie B-ben kezdi meg.

Laczkó Zsolt együttese, az előző fordulóban 19. helyre feljövő Vicenza 0–0-s döntetlent játszott a Regginával, így bebiztosította elméletileg osztályozós helyét, igen ám, de a Serie B szabályzata szerint, abban az esetben, ha a 18. helyezett csapat öt vagy annál több ponttal megelőzi a 19.-et (a 18. pozícióba sorozatbeli hatodik döntetlenjével visszacsúszó Virtus Lanciano 48 ponttal, a Vicenza 42-vel zárt), akkor az automatikusan megmenekül, míg a 19. csatlakozik a 20–22. helyen zártakhoz, és szintén egy szinttel lejjebb folytatja.
A magyar támadó egyébiránt végigjátszotta a mérkőzést, Laczkó pedig 73 percet kapott.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Filkor Attila együttese, a Pro Vercelli döntetlennel búcsúzott a másodosztálytól, míg az utolsóként záró Grosseto 1–3-ról nyert a Bari elleni záráson.


Brescia–Varese 2–0


Cittadella–Ascoli 1–0


Novara–Lanciano 1–1


Sassuolo–Livorno 1–0


Verona–Empoli 0–0


Vicenza–Reggina 0–0


forrás: NSO