Recent comments

Friss Hírek

Inter: Mazzarri az új vezetőedző

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale hivatalos közleményben tudatta, hogy Walter Mazzarri az együttes új vezetőedzője. 


A Napolitól három és fél év után távozó szakember kétéves szerződést kötött a milánói egyesülettel.

Az Inter eddigi vezetőedzőjét, Andrea Stramaccionit – saját elmondása szerint – csütörtökön telefonon értesítette Marco Branca, a milánóiak technikai igazgatója, hogy menesztették posztjáról. A kék-feketék hivatalosan csak nemrégiben erősítették meg a hírt, akkor azonban már az új vezetőedző kilétére is fény derült.

„Az Internazionale szeretné bejelenteni, hogy Walter Mazzarrit nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének. Köszönjük Andrea Stramaccioni elkötelezett munkáját, amelyet ebben a különösen nehéz szezonban produkált. Walter Mazzarrival kétéves szerződést kötöttünk” – szól az olasz bajnokság kilencedik helyén végző, így az európai kupaindulásról lemaradó milánói klub hivatalos közleménye.

Mazzarri korábban a Livornót, a Regginát és a Sampdoriát is irányította, ám edzői pályafutásának eddigi legsikeresebb részét a Napolinál töltötte el. Az 51 esztendős szakember a nápolyi együttessel a 2011–2012-es szezonban Olasz Kupát nyert, valamint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig menetelt, míg ebben az idényben a bajnokság második helyén zárt (ismét a BL csoportkörébe juttatva a csapatot).

Az olasz szakember 2015 nyaráig kötelezte el magát az Interhez.

forrás: NSO