Recent comments

Friss Hírek

Sneijder: Sok nehézség ért Milánóban

Három és fél év után idén januárban elhagyta Milánót és Olaszországot Wesley Sneijder. 


Az egykori Real Madrid játékos a török Galatasarayhoz igazolt, ahol azóta gazdagabb lett egy bajnoki címmel és a BL legjobb 8 csapata közé is kvalifikálták magukat. A holland klasszis most meglepő őszinteséggel beszélt milánói éveiről, mint kiderült, bizony sok dologról nincs jó véleménnyel.
 
A 2010-ben világbajnoki ezüstérmet szerző Sneijder elsősorban fizetése miatt kényszerült távozni, ugyanis nem volt hajlandó lejjebb adni igényeiből, a klub így az eladása mellett döntött - holott ekkorra Sneijder már elfogadta volna alacsonyabb fizetését is. A karrierjét az Ajaxból indító támadó talán érthető módon érez némi kárörömöt is korábbi kenyéradója felé, ez egyértelműen kiderül a De Telegraaf-nak adott nyilatkozatából is.

"Nagyon sajnálom az egykori csapattársaimat és persze a szurkolókat. De összességében azt kell mondanom hogy nem bánok semmit. A csapat a középmezőnyben végzett a bajnokságban, amire nagyon régóta nem volt példa, az edzőnek pedig mennie kellett. Még az európai porondra sem sikerült kvalifikálniuk magukat." - nyilatkozta Sneijder, szavaiban nem nehéz felfedezni a nem is túlzottan titkolt kárörömöt.

"Remélhetőleg ez az év majd elgondolkodtatja az embereket és a vezetőket hogy mi is zajlik a háttérben a klubnál, mert valami zajlik ott, ami nem méltó az Interhez."

"Az Internél időről időre megpróbáltak megtörni engem, összetörni a személyiségemet, elpusztítani. Erős személyiség vagyok, enélkül talán már szögre is akasztottam volna a cipőt. Sok ember van a klubnál, akik nem érdemlik meg a bizalmamat és a tiszteletemet. Nap mint nap próbáltak engem kiütni." - szúrt oda igen kemény és meglepő szavakkal az Internek Sneijder.

"Sok nehézség ért Milánóban, de ennek már vége. Minden, ami ott történt, csak erősebbé tett engem."

forrás: azzurri.co.hu