Recent comments

Friss Hírek

Baldini: Az idei év nem lett pozitív

Franco Baldini az elveszített kupadöntő után egyértelműen kijelentette, hogy a Roma szezonja nem értékelhető pozitívnak.

 
Miután a csapat a bajnokságban csak a 6. helyen végzett, majd a kupában kikapott a döntőben a Laziótól, ezért újra távolmarad az európai kupaporondtól.

"A meccs olyan volt, mint amilyennek vártuk, hatalmas volt a feszültség a pályán és egyik csapat sem a legjobb tudását nyújtotta. Egy apró, szerencsés momentum ilyenkor döntő lehet, most a Laziónak kedvezett fortuna. Nincs miről beszélni, a pályán történtek beszédesek és az eredményt el kell fogadnunk, bár a csapat minden tőle telhetőt megtett."- nyilatkozta Baldini.

"A csapat teljesítménye nagyon gyenge volt, de a feszültség túlságosan érződött mindkét csapaton. Mindkét csapatnak voltak lehetőségeik és a körülmények ellenére szerintem nem játszottunk rosszul."

"A szezonban nem sikerült elérnünk azt, amit szerettünk volna. A bajnokságban is szerettünk volna előrébb végezni, így a szezonnal nem vagyunk elégedettek, bár az Olasz Kupa megváltoztathatta volna az egészet. Így az idei év nem lett pozitív."

"Az elnök határozottan amellett van, hogy további befektetéseket hajtanak végre, így a csapatot is meg tudjuk majd erősíteni, valamint a projekt is folytatódni fog. Összehívom a vezetőséget majd, de az biztos, hogy nem bújhatunk ki a felelősség alól azért, ahogy az idei év sikerült."

"Ami pedig az edző személyét illeti, Andreazzoli jó munkát végzett, de egyelőre a sebeinket nyalogatjuk, ezért nem hoztunk még döntést." 


forrás: asroma.hu