Recent comments

Friss Hírek

Napoli: Benítez izgatottan várja, hogy munkába álljon

Rafael Benítez, az SSC Napoli hétfőn kinevezett új vezetőedzője kedden hivatalos honlapján úgy fogalmazott, izgatottan várja, hogy munkába álljon új munkaadójánál, és reméli, gyorsan egymásra találnak majd a város különleges szurkolóival, ellentétben a 2010-es milánói és 2013-as londoni fél évével. 


Az 53 éves spanyol mester két évre, szezononként 3.5 millió eurós fizetésért írt alá a nápolyi klubhoz, a sajtó ezt már egy hete megírta, a hivatalos bejelentésre azonban hétfőig várni kellett, majd a hét első napjának estéjén meg is érkezett a különc nápolyi elnök, Aurelio De Laurentiis előre beígért Twitter-bejegyzése.

Benítez annak a Walter Mazzarrinak lesz az utóda, aki négy Nápolyban töltött szezon után az újjászületésre készülő Internazionaléhoz távozott. A korábbi mester 2011-ben bajnoki bronz-, 2013-ban bajnoki ezüstéremig vezette a Napolit, ami a Diego Maradonával 1990-ben elhódított scudetto óta a klub legjobb eredménye a Serie A-ban. Egy évvel ezelőtt (és 22 ínséges év után) trófeát is nyert a városnak, elhozva a Napoli történetének negyedik Olasz Kupáját, az ősi rivális Juventust legyőzve a fináléban.

Az előző évek eredményeit elnézve nem lesz könnyű dolga Beníteznek, ha nem szeretné leverni a kétség kívül magasra helyezett lécet, és ki akarja elégíteni a fanatikus nápolyi szurkolók elvárásait, főleg akkor, ha az európai élcsapatok által kiszemelt uruguayi gólgyárostól, Edinson Cavanitól megválnak a nyáron. Érdekes kérdés, Mazzarri miért akart elmenni egy olyan klubtól, amelyet ő maga vezetett egészen a BL-főtábláig, és inkább egy másik edzőnek engedi learatni a nemzetközi szereplés babérjait, de nyilván Benítez sem ült volna le a kispadra, ha nem kap a klubvezetéstől hiteles ígéretet a kitűzött célok (kieséses szakasz a BL-ben, bajnoki dobogó) teljesítéséhez szükséges erősítésekre.

Ez persze még a következő két hónap zenéje lesz, per pillanat a kinevezésen is alig vannak túl a felek, de Benítez derűlátó a jövőt illetően:

„Most, hogy a megbízatásom hivatalossá vált, elmondhatom, milyen különös izgatottsággal tekintek a Napolinál végzendő munka elé, megtisztelő a felkérés, boldog vagyok, hogy egy olyan nagyszerű klubnál dolgozhatok a jövőben, mint az SSC Napoli" – írta Benítez hivatalos honlapján.

Majd így folytatta: „Tisztában vagyok a klub gazdag történelmével, és azzal is, hogy a futballcsapat milyen szorosan hozzátartozik a város mindennapjaihoz, hagyományaihoz, kultúrájához. Én legalább annyira szenvedélyes érzelmeket táplálok a futball iránt, mint Nápoly lakói, akik már számos alkalommal bizonyították, milyen kiemelt helyet foglalnak el a világ futballszurkolóinak palettáján. Számítok a támogatásukra, hiszen nélkülük az én projektem sem lehet sikeres."

Nem véletlen, hogy a spanyol mester már az elején a szurkolókkal ápolandó kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, hiszen legutóbbi két munkahelyén, az Internél és a Chelsea-nél sem volt a drukkerek kedvence (sőt!), de még a BL-címig és az FA-kupa-győzelemig vezetett Liverpool szimpatizánsait is megosztotta a személye, legfőképpen a kupasikerekhez képest gyenge bajnoki szereplés miatt.

Nápolyban is ez lesz a legnehezebb feladata: egyensúlyt teremteni a bajnoki és a nemzetközi szereplés között, elődjének, Mazzarrinak is ez volt a legnagyobb problémája, éspedig a rövid kispad miatt. A viszonylag sikeres BL-szereplés évében (2011–2012) a bajnokságban csak az ötödik helyen végzett a Napoli, a 2012–2013-as szezonban pedig úgy sikerült elérnie a BL-főtáblát érő második helyet, hogy az Európa-ligában rendszeresen a cserecsapat szerepelt.

„Örülök, hogy Nápoly életének és a Napoli nagy családjának részese lehetek, bízom benne, hogy szép sikereket érhetünk el közösen. Mindent elölről, tiszta lappal fogunk elkezdeni, de a végsőkig harcolni fogunk, az SSC Napoli szurkolóinak boldogságát szem előtt tartva" – zárta köszöntésnek szánt írását Benítez.

A Chelsea-nél töltött fél évét Európa-liga-serleggel és BL-főtáblát jelentő harmadik helyezéssel teljesítő Benítez Nápolyba is hozza magával hűséges stábját: Francisco de Miguel Moreno erőnléti edző és Vicente Javier Berchili kapusedző már a Liverpoolnál, az Internél és a Chelsea-nél is együtt dolgozott vele – az érdemi munkát júliusban kezdik el.

Arról, hogy kik távozhatnak, illetve kik érkezhetnek Nápolyba a nyáron, egyelőre keveset hallani. Edinson Cavani eligazolása papírforma lenne, 70%, hogy a Serie A gólkirálya elhagyja Nápolyt, de biztosra veszik, hogy Olaszországot is, lehetséges célállomásai között leggyakrabban a Manchester Cityt, a Chelsea-t és a Real Madridot emlegetik. 

A távozók között lehet még a svájci válogatott védekező középpályás, Valon Behrami, akit még Mazzarri hozatott Nápolyba, és most az Interhez is vinné magával, akárcsak a kolumbiai szélsőt, Juan Zunigát. Érkezőkről egyelőre keveset tudni, Benítez kinevezésével egy időben a liverpooli Lucas Leiva neve bukkant fel a leggyakrabban, de elsősorban a csatárkérdés (és a távozó 25+ bajnoki gól) megoldása lesz égető Nápolyban.

Magyar szempontból számunkra az lehet a legfontosabb kérdés, mi lesz a sorsa a nyártól a Napoli 19 éves magyar csatárának, Novothny Somának, aki 2012-ben ötéves szerződést írta alá a klubbal, a mögöttünk hagyott szezonban pedig kiválóan (és gólerősen) teljesített a korosztályos bajnokságban vitézkedő tartalékcsapatban. A csatár a Nemzeti Sport Online-nak korábban többször is elmondta, nagy eséllyel kölcsönben, egy Serie B-ben (olasz másodosztály) szereplő együttesnél bizonyíthat a következő szezonban, de azt se felejtsük el, Rafa Benítez kiemelt figyelmet szentel a fiataloknak klubjainál, az olasz edzőkre pedig ez nem igazán jellemző. Így akár ezen a téren is várható pozitív fejlemény a nyári hónapokban. 

forrás: NSO