Recent comments

Friss Hírek

Andreazzoli: Szeretnénk tovább gyűjteni a pontokat

A Roma mestere szerint a Chievo elleni meccs pont arra jó, hogy a csapat javítson a meccseken megszerezhető pontok arányán.

 
"Szeretném megvárni a szezon végét és csak azt követően tudok arról nyilatkozni, hogy az eddigi eredmények az elvárásoknak megfelelően alakultak-e, hiszen csak a végső helyezés számít. Viszont úgy gondolom, hogy a meccseken megszerezhető pontokat illetően állhatnánk jobban is, mert voltak olyan meccsek, ahol többet érdemeltünk volna."- kezdte a sajtótájékoztatót Andreazzoli.

"Persze elégedettek vagyunk, de a Chievo ellen szeretnénk tovább gyűjteni a pontokat, ami biztosan nem lesz könnyű, mert nem szabad azt figyelni, hogy ki az aktuális ellenfél és éppen hol áll a tabellán."

"A csapat eddigi szereplése és az edzéseken mutatott elkötelezett hozzáállása mondatja velem azt, hogy soha nem becsültük le az ellenfeleinket, ezért is hiszek benne, hogy most is a maximumot nyújtják majd, bár egy kicsit ugyanolyan érzésünk van, mint a Palermo és a Pescara ellen. Meglátjuk, mi mindenesetre keményen dolgozunk."

"Ami a csapatot illeti, lesznek változások, de egyelőre még nem döntöttem el, hogy hol változtatok."

Andreazzolival a csapat sokkal kiegyensúlyozottabb lett, mint előtte Zemannal volt, azonban egyelőre nem tudni, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy jövőre is ő üljön a Roma kispadján.

"Edzőként mindig az eredmények minősítenek túlságosan is, de én nem aggódom emiatt. Engem csak az aktuális munkám érdekel és hogy holnap jobban végezzem azt, mint ma tettem. Szeretném, ha a csapat kiegyensúlyozott lenne, hiszen ezzel sok gondunk volt és kijelenthető, hogy eddig sokat javultunk ezen a területen, mert elég csak a statisztikákat megnézni. De persze a csapat hozzáállása is nagyon pozitív lett. Nekem mindig fontos volt, hogy a játékosok hogyan jönnek ki egymással és hogy tiszteljék egymást. Jó volt látni például vasárnap, hogy Goicoechea sikeresen helyettesítette Lobontot, pedig nehéz időszakon ment keresztül, de segített nekünk és mi mindannyian bátorítottuk őt."

Sokan úgy vélik, hogy a Romának néha erőnléti problémái vannak, emiatt fordulhatott elő a szombat esti második félidő, ahol a Fiorentina folyamatosan nyomás alatt tartotta a Roma kapuját.

"Szerintem nincsenek a csapatnak erőnléti gondjai. Ahogy mindig mondtam, fontos figyelembe venni, hogy ki az ellenfél. Szombat este nagyon jól játszottunk az első félidőben, szerintem még jobban is, mint a Fiorentina. Aztán a második félidőben, ahogy azt vártuk, ők ritmust váltottak, de minket ezzel nem leptek meg. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor egyes játékosok teljesítménye visszaesik kicsit, de 3-4 igen komoly kontránk volt így is és Osvaldo győztes találata előtt is szerezhettünk volna már gólt."

"Ami Destrót és Osvaldót illeti, szerintem tudnak együtt játszani, de persze ezt még meg kell látnunk, hiszen nem sokszor fordult elő, hogy együtt szerepeltek. Két nagyon hasonló játékosról van szó."

Andreazzolit megkérdezték azzal kapcsolatban, hogy a meccs végén mit mondtak egymásnak Daniele De Rossival.

"Egyszerűen csak átölelt, ahogy a többiek, nem mondtunk egymásnak semmi különöset. Én legalább annyira örülök a jó formájának, mint ő és remélem, hogy ő is ugyanolyan kiegyensúlyozottá tud válni, mint a csapat."

A Fiorentina elleni meccsen Bogdan Lobont orrtörést szenvedett, de nem kizárt, hogy a Chievo ellen már újra ő áll majd a kapuban.

"Sajnálatos a sérülése, de ez bárkivel előfordulhat, még egy csatárral is. Nem tudom, hogy pályára lép-e, de ismerjük, hogy mennyire elszánt, ha a játékról van szó. Persze kaphat mégegy ütést, de ez cseppet sem zavarja. Megnézzük, hogy maszkban mennyire tud védeni és eldönti, hogy akarja-e viselni, vagy sem. Bogdan briliáns játékos, remek srác, akinek a viselkedése nagyon pozitívan hat a csapatra. Ő az, aki sokat segített abban, hogy megértessek bizonyos dolgokat a többiekkel."

"Bradley és De Rossi az elmúlt két meccsen nagyon jól játszottak, nekem nagyon tetszett a teljesítményük. Hatalmas munkát kell végezniük ami talán az én hibám is, de remekül megoldották a feladatukat. Pjanic még mindig nem teljesen egészséges, továbbra is fájlalja a bokáját, de azért már sokat javult az állapota. Speciális, személyre szabott edzéseket végez annak érdekében, hogy mihamarabb felépüljön." 


Sportklub: AS Roma-Chievo, kedd, 20:45

forrás: asroma.hu