Recent comments

Friss Hírek

Az Inter nyerte a derbit

A címvédő és a legutóbbi második, azaz a két milánói csapat, az AC Milan és az Internazionale szuperrangadóját rendezték meg vasárnap Olaszországban, a labdarúgó Serie A 18. fordulójában. Mindkét csapat kiváló formának örvendett az elmúlt időszakban, így különösen izgalmas derbire volt kilátás. A rangadó végül alacsony színvonalúra, de izgalmasra sikeredett, és a lefújást követően az Inter örülhetett.



    Sérültek ide, a kellemetlen Pato-ügy oda, Carlos Tévez elmaradása amoda, arra készült a Milan mestere, Massimilano Allegri, hogy 2010 óta a negyedik interes kollégája ellen is győzelemre vezesse övéit, egyben a tabella élén elrugaszkodjanak az ebben a fordulóban döntetlenező Juventustól. Az ugyanebben a stadionban lakó „vendégek" azonban nemcsak az élet-halál jellegű rangadó miatt nem érkeztek esélytelenül, hanem azért sem, mert az Inter 12 mérkőzés óta veretlen, és egymás után öt bajnokin győzni tudott.
A dicső hagyományoknak megfelelően kőkemény belépőkkel és egy meg nem adott góllal indult a derbi – érdekes módon utóbbit követően nem reklamált a les miatt megállított Thiago Motta, pedig lett volna jogalapja...
Átvette ezek után a kezdeményező szerepet a Milan, de csak egy-két kósza lövéssel tudott veszélyeztetni, és a lövőhelyzetek kialakítását is főként az interes védők gyatra helyezkedésének köszönhette. Egyáltalán nem hozta a nézőket tűzbe sem a színvonal, sem az iram; még az sem segített sokat a helyszíni szurkolói mozgalmakon, hogy az első félóra végén Zlatan Ibrahimovic művészi mozdulattal sarkazta leheletnyivel a léc fölé Kevin-Prince Boateng félmagas beadását. 
Szintén az ellenfél védelmi kihagyása miatt került helyzetbe az első játékrész hajrájában az Inter, de Ricky Álvarez ajtó-ablak ziccerben Christian Abbiatiba lőtt. A Milan mindenképpen szeretett volna előnnyel öltözőbe vonulni, de Mark van Bommel parádés lövése a lécen csattant, Urby Emanuelson becsúszva elengedett ismétlését pedig védte a bal sarok előtt Júlio César.
Teljesen beszorult az Inter a fordulást követően, ám egy kontrából a nagyot hibázó Ignazio Abatenék köszönhetően helyzetbe került Diego Milito, aki legszebb napjait idézően higgadtan oldotta meg a ziccert: 0–1. 
A Milanba válaszképpen beállt Robinho, a másik oldalon pedig sokat sejtetően a karmester Álvarezt a védő Cristian Chivu váltotta, majd a hajrá felé közeledve a gólszerző helyére Wesley Sneijder kocogott be. Mégis az Interé volt a következő helyzet, de a váratlanul a jobb oldalon felbukkanó Nagatomo Juto a kapus ölébe lőtt 12 méterről.
A hajárban a csereként pályára lépő Clarence Seedorf, Stephan El Shaarawy kettős alaposan felpörgette a Milan-gépezetet, de előbbi távoli lövését védte César, utóbbi első passzából pedig hiába hozta hatalmas helyzetbe Robinhót, a brazil csatár elhibázta az ordító lehetőséget.
A Derby della Madonnina, azaz a nagy milánói városi rangadó alacsony színvonalúra, de igencsak izgalmasra sikeredett, és a végén az Inter örülhetett – no és a Juventus, amely a Milan botlásának köszönhetően átvette a vezetést a tabellán.
AC MILAN–INTERNAZIONALE 0–1 (D. Milito 54.)


NSO.hu