Recent comments

Friss Hírek

Marotta: Nincs Marchisio ügy

Beppe Marotta több játékos jövőjel kapcsolatban is nyíltan beszélt, elejét véve a találgatásoknak.


Claudio Marchisio, Paul Pogba és Domenico Berardi a terítéken.
 
A Manchester United már régóta szeretné soraiban tudni a Juventus sajátnevelésű középpályását, David Moyes vasárnapi látogatása pedig beindította az újságírók fantáziáját.

„Claudio egyike azoknak a srácoknak, akik a Juventus mezében járták végig az utánpótlás ranglétráját. Nyolc éves kora óta zebra és imádja a klubbot. A szezon során több játékos esetében is előfordul, hogy időnként kevesebb lehetőséghez jutnak, de ez normális.”

„Jól ismerem és bizton állíthatom, hogy semmilyen probléma sem merült fel. Tökéletes a kapcsolat Claudio és Conte között.”

Paul Pogba kapcsán szinte nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg hír esetleges átigazolásával kapcsolatban, leggyakrabban a PSG-vel ijesztgetik a Juve szimpatizánsokat.

„A Juventus története során általában vásárolt, és nem eladott, ha bajnokokról volt szó. Éppen ezért nem áll szándékunkban megválni tőle. Becsaptuk az ajtót az érdeklődők előtt. Az a célunk, hogy megszilárdítsuk a keretünket. Azonban bizonyos dolgokat ki kell értékelnünk a jövőben.”

Végül egy másik fiatal játékos, Domenico Berardi neve merült fel, ami  a vasárnapi teljesítménye láttán cseppet sem meglepő.

„A fiút közösen birtokoljuk a Sassuolóval, akikkel kiváló kapcsolatot ápolunk. Meggyőződésem, hogy folytatni fogjuk ezt az együttműködést.”

„Jelenleg nem tudom megmondani, hogy Berardi a Juventus keretében lesz-e a következő szezonban. Csupán 19 éves, a Juventus meze pedig néha nehéz terhet jelent. Korai lenne kijelenteni bármit is, pár hónap múlva meglátjuk.”

forrás: Juventushungary.hu