Recent comments

Friss Hírek

A Milan 2–0-ra vezetett, de kiütötte egy 19 éves mesternégyese

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójában, a vasárnapi játéknap záró mérkőzésén a Milan hiába vezetett két góllal is az újonc Sassuolo vendégeként, a hazai csapat már az első félidőben megfordította az állást, a 47. percben pedig már 4–2-t mutatott az eredményjelző – az ellenállhatatlan formában futballozó Domenico Berardi ugyanis klasszikus mesternégyest ért el.


Nagy iramban és a várakozásoknak megfelelően kezdődött a találkozó: gyors Milan-góllal. De Jong passzát a brazil Robinho váltotta gólra a 9. percben (0–1), négy minutummal később pedig Balotelli talált utat a kapuba Cristante közreműködése nyomán, hetedik bajnoki gólját szerezve (0–2).

Ekkor minden simának tűnt milánói szempontból, de összezuhanás helyett beindult a Sassuolo, és a 19 éves Domenico Berardi vezetésével alig fél óra alatt megfordította az eredményt, amihez a hirtelen jött kétgólos előnybe belekényelmesedett Milan csak asszisztálni tudott.

A hazaiak már 15. percben szépítettek, majd a Juventus kötelékébe tartozó olasz csatár a 28. és a 40. percben is betalált, második gólja a Milan védőkre nézve különösen kínos volt. 3–2

Ha az első félidő igazi dráma volt a Milan szurkolóinak, a második játékrész kezdete egyenesen horror: alig telt el két perc a középkezdést követően és a Sassuolo ismét sokkolt, Berardi Kurtic újabb gólpasszával klasszikus mesternégyesre hizlalta első félidőben szerzett mesterhármasát, ezzel ő lett az első játékos a Serie A 85 éves történetében, aki egy mérkőzésen négy gólt szerzett a Milan ellen. 4–2

Allegri gyorsan cserélt kettőt, bejött Montolivo és Pazzini is, a találkozó pedig nyugodtabb mederben kezdett csorogni, ezt értjük arra, hogy eltelt az első negyedóra gól nélkül. A harmadik cserével sem várt sokáig a Sassuolót a 2007–2008-as szezonban a harmadosztályból a Serie B-be juttató vezetőedző: pályára küldte a januárban igazolt Honda Keiszukét, a klub történetének első japán játékosát.

Az utolsó húsz percet végigtámadta a Milan, a hazaiak elfáradtak és az eredmény őrzésére koncentráltak. Ricardo Montolivo a 86. percben egy precíz távoli lövéssel még szépített (4–3) és visszahozta a vendégek egyenlítési reményeit, de a hajrában – Honda és Pazzini révén – csak kapufáig jutott a Milan. így vereséget szenvedett.

Sassuolo–Milan 4–3 ( Berardi 14., 28., 41., 47, ill. Robinho 9., Balotelli13., Montolivo 86.)

forrás: NSO