Recent comments

Friss Hírek

Az Udinese legyőzte az Intert




A mérkőzés első húsz percében főképp a mezőnyjáték dominált, komolyabb lehetőséget egyik csapat sem tudott kialakítani, s az Inter irányított.

A 25. percben óriási lehetőséghez juthattak volna a vendég milánóiak, ám Rodrigo Palacio ahelyett, hogy értékesítette volna a ziccerét, inkább a műesést választotta, amit a játékvezető sárga lappal büntetett.

Két perccel később már a másik oldalon adódott óriási lehetőség: Antonio Di Natale végzett el szabadrúgást csaknem 30 méterre az ellenfél kapujától, hatalmas erejű lövése pedig a felső lécen csattant. Samir Handanovicnak esélye sem lett volna a hárításra.

A találkozó ezen szakaszában növelték a tempót a csapatok. A következő lehetőségre a 38. percig kellett várni, amikor is Walter Gargano kísérletezett átlövéssel – Zseljko Brkics kapusnak résen kellett lennie.

A fordulás után egymást követték a nagyobbnál nagyobb Inter-lehetőségek. 

 Az 50. percben a brazil jobbhátvéd, Jonathan ordító helyzetben helyezett mellé, majd Fredy Guarín és Palacio előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám a hazaiak szerb kapusa mindkét esetben hárított.

A 63. percben Guarín szólózott az udinei védők asszisztálása mellett, majd remekül ugratta ki Palaciót, aki óriási helyzetben az égbe lőtt. Ezután már sokkal kevésbé az Interről, mintsem Antonio Di Nataléról szólt a mérkőzés: a rutinos olasz válogatott támadó a 63. percben Andrea Lazzari remek kiugratását lőtte az Inter kapujába.

Két perccel később a korábban már „besárgult" Juan buktatta a nagy lendülettel előretörő Luis Murielt, amiért megkapta a második sárga lapját, így el kellett hagynia a pályát.

A 78. percben egy kontratámadás végén Dusan Baszta szöktette Murielt, és a kolumbiai középpályás Handanovic mellett megszerezte a második hazai gólt. 

Négy perccel később Lazzari és Di Natale játszott össze, a végeredmény pedig ismét gól. 

A 28 esztendős középpályás bal oldalról középre lőtt labdáját Di Natale pofozta a kapuba.

A mérkőzésen az Udinese kiválóan, míg az Inter borzasztóan élt a lehetőségeivel, ezért megérdemelt hazai győzelem született.


Udinese–Internazionale 3–0 (Di Natale 63., 79., Muriel 75.)



NSO.hu