Recent comments

Friss Hírek

Agnelli: Aranylabdát Buffonnak



Miután Gigi Buffon két évvel meghosszabbította szerződését a Juventus csapatával, a klub elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a Bianconeri legendája megérdemelné az Aranylabdát.


A csapat szerdán hivatalos sajtókonferenciát tartott, ahol többek között Andrea Agnelli és Buffon is megjelent. 

„Úgy tűnik, hogy az utóbbi időkben egyre többen kezdtek aggódni Gigi jövőjét illetően. Nem tudták, eljön-e ez a nap” – mosolygott Agnelli. „Gigi a mi kapitányunk. A Juventus és az olasz válogatott csapatkapitánya.
 
A szerződése immár 2015 júniusáig érvényes, ami azt jelenti, hogy annak lejártakor már 14. évét fogja a csapattal tölteni. Nem hiszem, hogy bármit is hozzá kéne tennem a történelemhez, amit már megírt ennél a csapatnál. Már így is a legnagyobbak között szerepel a neve, akik valaha magukra húzták a fekete-fehér mezt. Nagyon elhivatott és folytatni szeretné ezt az utazást.”
 
Buffon elmondta, hogy ő maga egy éves kontaktust akart kötni kettő helyett.
 
„Mindig nagyon becsületesen viselkedett és leszögezte az álláspontját. A motivációjától teszi függővé a folytatást, ami jelenleg is erős benne, ezért írta ma alá újabb két évre a szerződését. Ha a jövő újabb kihívás elé állítja, azt a motivációjának köszönheti majd, az segít majd nekünk is, hogy megítéljük őt. Tudja, hogy a Juventus az otthona és az ajtónk mindig nyitva áll előtte. 
 
Buffon öt bajnoki címet nyert velünk a pályán és a magasba emelhette a világbajnoki trófeát is, de valójában nem a statisztikák mutatják meg az igazi énjét. A személyisége, ami igazán fontossá teszi. A becsületes vezető a pályán és azon kívül is. Ha valamiről megvan a véleménye, nem fog hezitálni, hogy kimondja-e” – fogalmazott kapusáról az elnök úr, aki kitért egy egyéni elismerési formára is.
 
„Gondolkodtam kicsit, és az egyetlen egyéni díj, amit Gigi még nem kapott meg, az Aranylabda. Ismerjük ennek az elismerésnek a múltját, mindezidáig összesen egyetlen kapus vehette át, Lev Yashin. Ő gyerekkori példaképe volt Giginek és jómagamnak is. 
 
Reményeim szerint az elkövetkező két év egyikében Giginek köszönhetően visszatér az Aranylabda Olaszországba és végre ismét egy kapus emelheti azt a magasba. Igazi elismerése annak, mit is jelent valójában Gianluigi Buffon a világ futballjának” – zárta mondandóját Andrea Agnelli, a Juventus elnöke.
 
forrás: Juventusfc.hu