Recent comments

Friss Hírek

Milan: Balotelli 2017-ig aláírt-hivatalos





Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mario Balotelli 2017 júniusáig aláírt a klubhoz.



A Manchester Citytől érkező támadó a 45-ös mezszámot kapta meg. Az olasz csapattal együtt az angol együttes is bejelentette a csatár klubváltását.


Az acmilan.com – miközben címlapján már az új támadó 45-ös számú mezének megvásárlására hívja fel szurkolói figyelmét  – 11 óra 6 perckor tudatta egysoros közleményben, hogy Balotellivel négy és fél éves szerződést kötött a Milan.


A hivatalos bejelentéssel egyidejűleg a Manchester City honlapja elbúcsúztatja Balotellit, felidézi a klubnál töltött legszebb pillanatait, és nyilatkozatot is közöl a fenegyerektől a klubváltás nehézségeiről.


„Bizonyosan emlékezni fogok a briliáns csapattársaimra, a menedzseremre és a szurkolókra. Ők a legjobbak, nagyszerűen bántak velem, és a Citynek mindig különös helye lesz a szívemben, egy nagy klub, nagy jövővel. Köszönöm a támogatást, talán egy nap újra látjuk egymást” – olvashatók a közlemény ízű szavak.

„Úgy gondolom, a Premier League megnyerése különös pillanat volt. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem. És az Old Traffordon aratott hat egyes diadal is életem egyik nagy pillanata volt. Tudom, mekkora örömöt jelentett a szurkolóknak az a siker. Mindig bennem él az emlék, hogy azon a mérkőzésen játszottam és gólt szereztem” – búcsúzott Balotelli, akit menedzsere, Roberto Mancini is „elsiratott”.

„Marióval megnyertük az FA-kupát, a Premier League-et és a Community Shieldet. Köszönöm Mariónak, amit hozzátett a csapat teljesítményéhez, fontos játékos a City történetében. Sajnáljuk, hogy elhagyja a klubot, de reméljük, folytatja a kemény munkát, és tovább fejlődik, mert ő egy topjátékos” – nyilatkozta a labdarúgóval nem is oly’ rég még edzésen kakaskodó honfitárs.

forrás: NSO