Recent comments

Friss Hírek

Nem biztos, hogy a Juventus erősödött

Az Inter újdonsült edzője, Frank De Boer úgy véli, nem egyértelmű, hogy a Juventus erősebb lesz a tavalyinál. 



A kék-feketék trénere egyúttal a Napoli friss igazolására, Arkadiusz Milikre is kitért. 

Az Öreg Hölgy a nyáron számos neves futballistával erősödött, mint például a nápolyiak tavalyi gólkirályával, Gonzalo Higuaínnal vagy a rómaiak játékmesterével Miralem Pjaniccsal.

"Egy nagyszerű csapattal rendelkeznek, mely kivételes." - idézi a holland tréner szavait a La Gazzetta dello Sport.

"Csatlakozott hozzájuk Higuaín, ugyanakkor ezzel egy időben el is veszítették Paul Pogbát. Nekünk most meg kell értenünk, hogy mit fognak játszani a középpályán, arra pedig semmi garancia sincs, hogy erősebbek lesznek mint tavaly.

Van néhány nagy név a csapatukban, de azt még nem lehet tudni, hogy ezek a nagy nevek megfelelő egységet is alkotnak majd.

Az Inter célja a Bajnokok Ligája kvalifikáció, egyszerűen nem lehetnek kifogások ezzel kapcsolatban. A megfelelő szintű szervezettséggel és jó mentalitással bármit elérhetsz a futballban.

Kifejezetten nehéz kihívások elé nézünk minden fronton, hiszen a Roma, a Napoli, a Lazio, a Fiorentina és a Milan is nagyszerű csapat, akiket tisztelnünk kell."

Az olasz bajnok tavalyi legfőbb kihívója eddig csupán Arkadiusz Miliket szerződtette a nyáron. A játékos éppen a holland mester előző csapatától, az Ajaxtól érkezett a dél-olasz városba.

"Képes nagyon jól játszani, egy igazi támadó. A legjobban a 4-4-2-es formációba illik, hiszen energikus és ügyes. Az egyik legjobb ballábas játékos Európában.

Talán lehetnek majd gondjai a 4-3-3-as taktikával, de ő még mindig nagyon fiatal, így sokat fejlődhet. A sebessége még nem a legjobb, de ebben is előreléphet. Ha egy kicsit gyorsabb lenne, annyit érne mint Higuaín."

Az Inter bajnokságbeli első ellenfele vasárnap a Chievo lesz, De Boer ezzel kapcsolatban is megosztotta nézeteit.

"Tudom, hogy 4-4-2-t játszanak, ami gyémántba fordul át. Csapatuk nem ismer félelmet és tudják, hogy kell kontrázni.

Ez egy remek erőpróba lesz, nem utolsó sorban nekem. Amennyiben nem védekezünk csapatként, nagyon komoly problémákkal találhatjuk magunkat szemben."

forrás: juventuz.blog.hu