Recent comments

Friss Hírek

Győzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra

A Milan vasárnap délután idegenben 2-0-s győzelmet aratott a Bundesliga 1-ben szereplő Freiburg ellen, így győzelemmel hangolt a Serie A szezonnyitó fordulójára.


Vasárnap délután 16:30-kor játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Milan az előszezonban, az ellenfél a Freiburg volt. 

A piros-feketék részéről több játékos sem állt Vincenzo Montella rendelkezésére, nevezetesen Cristian Zapata, Alessio Romagnoli, Leonel Vangioni, Gianluca Lapadula, Suso és M’Baye Niang. Az olasz szakember meglehetősen felforgatott összeállításban küldte pályára a játékosokat: a korábban alkalmazott 4-3-3-mal szemben ezúttal 4-3-1-2-ben játszott a csapat, belsővédő hiányában pedig Luca Antonelli volt kénytelen játszani a védelem tengelyében.

A találkozón Luiz Adriano kétszer vette be az ellenfél kapuját, előbb a 39. percben egy remek összjáték után, majd 4 perccel később az ellenfél védelmi hibáját kihasználva. Több gól nem született az összecsapáson, a Milannál a második játékrészben bemutatkozott az új szerzemény, Gustavo Gomez.


Egy hét múlva, augusztus 21-én a Serie A 1. fordulójában a Torino látogat a San Siróba, amely már élesben fog zajlani.

forrás: acmilan.hu