Recent comments

Friss Hírek

A védekezésen fog múlni

Nagyon nehéz meccsre számít a Porto ellen Federico Fazio, aki szerint minden a védekezésen múlik majd.


A Roma a Porto ellen játszik majd BL selejtező mérkőzést és a csapat új szerzeménye elmondta, az a legfontosabb, hogy ne kapjanak gólt.

"Az első pár napban a primavera csapattal edzettem, hogy kondiban tartsam magam. A felnőtt csapattal akkor találkoztam, amikor visszajöttek Amerikából. Az elmúlt 3 hónapban a Latina elleni meccs volt az első, amit végigjátszottam. Jól ment a játék, fizikálisan is rendben voltam és a többiekkel is hamar összeszoktam."- mondta Fazio.

"A Porto ellen nagyon nehéz meccsre számítok, ahol a maximumot kell majd nyújtanunk 180 percen keresztül. Nagyon fontos, hogy jól kezdjük a szezont, hiszen ez a meccs borzasztóan fontos. Küzdeni kell és el kell érnünk a célunkat, mert csodálatos a nemzetközi kupában szerepelni és ezt a csapat nagyon jól tudja. Az a legfontosabb, hogy Portugáliában ne kapjunk gólt."

Fazio többször is sérült volt az elmúlt években, ami nem jó jel a Roma számára, hiszen a csapat már így sem túl szerencsés a védőket illetően.

"Ez csak az utóbbi fél évben volt így a Tottenhamnél, előtte a Sevillánál tökéletesen éreztem magam. Szeretek keményen edzeni, a fizikális dolgoktól nem tartok."

"Az elmúlt napokban láthattam, hogy milyen szenvedélyes az edző, de egyelőre a taktikai részletekbe nem mentünk bele. Tudok 3-4 védős rendszerben is játszani, akár a bal, akár a jobb oldalon. Hamarosan újra belemegyünk a részletekbe az edzéseken."

"Hogy mennyire vagyunk lemaradva a Juventushoz képest? Szerintem ez a csapat versenyképes a bajnokságban, a kupában és a BL-ben is. Most csak a selejtezőre koncentrálunk, aztán majd mindig csak a következő meccsek fogunk foglalkozni, de ennek a csapatnak három fronton kell majd küzdenie."

"Minden bajnokságnak megvan a maga sajátossága. Nem túl régóta vagyok Olaszországban, de úgy számítok, hogy az olasz bajnokság nagyon fekszik majd nekem. Az erősségem az, hogy soha nem adom fel, mindig küzdök, mindig nyerni akarok, ezért remélem, hogy már az első évemben tudok nyerni valamit."

"Szerintem a Roma Olaszország egyik legnagyobb klubja, számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetek és nagyon várom, hogy a szurkolók előtt játszhassak."

"A játékos, aki a legnagyobb hatással van rám nem más, mint Samuel. Boca drukkerként figyelemmel követtem, amikor a Romához igazolt."

"Franco Baldini? Vele nem beszéltem, a tárgyalások a két klub között zajlottak."


"Diego Perotti kedves barátom. Amikor márciusban itt jártam, hatalmas lelkesedéssel mesélte, hogy mennyire kedves vele mindenki, a társak, a szurkolók és hogy a Roma milyen remek klub. Nagyon örülök annak, hogy újra együtt játszhatok azzal, akivel már 7 évet eltöltöttem.

forrás: asroma.hu