Recent comments

Friss Hírek

Megszületett az előszerződés a kínai vevőkkel

Silvio Berlusconi, a hétszeres BEK/BL-győztes AC Milan elnöke jóváhagyta a klub eladásáról szóló előszerződést – tudatta a klub hivatalos honlapja.


Li Han írta alá a kínai befektetői csoport részéről a szerződést, melynek értelmében a Fininvest teljes klubrészesedését (99.3 százalék) megvásárolják.
A közleményben a klub értékét 740 millió euróban állapították meg, az új tulajdonosnak ki kell egyenlítenie a 220 millió eurós tartozást, és 350 millió eurót kell invesztálnia a klubba a következő három évben.

A kötelező érvényű szerződést a két fél 2016 végéig véglegesíti – ehhez még szükséges, hogy megkapják az engedélyeket az olasz és a kínai hatóságoktól.

A kínai befektetőknek a megállapodás értelmében 100 millió eurós előleget kell fizetniük – megerősítve ezzel az elköteleződésüket –, ebből 15 milliót az aláírásnál, 85 milliót pedig az aláírástól számított 35 napon belül. 


forrás: NSO