Recent comments

Friss Hírek

Sokkolták a Juvét, érkezik a Napoli - lapszemle


Talán az egész szezon legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Sampdoria azzal, hogy az első 2013-as fordulóban Torinóban verte meg a Juventust. A győzelem értékét külön növeli, hogy a vendégek közel 60 percet játszottak emberhátrányban. Ebben az idényben másodszor kapott ki hazai pályán a címvédő, legutóbb az Inter tudott nyerni a Juventus Arénában. A Serie A 19. fordulójában a Roma is megbotlott, a fővárosiak simán kikaptak a Napoli vendégeként.

„Pelusione” - írta némileg viccesen a Sampdoria elleni vereséget követően a Tuttosport internetes oldala. Ez a kifejezés természetesen nem létezik az olasz nyelvben, a torinói sportnapilap szerkesztői találták ki, és a delusione (csalódás) illetve a gyengén játszó védő, Federico Peluso nevéből sikerült összerakni. Az Atalantától érkező játékos valóban nem a legszebben mutatkozott be, de ennél is fájdalmasabba címvédő számára, hogy elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét. A Juve tavaly veretlenül, 23 győzelemmel és 15 döntetlennel lett bajnok a Serie A-ban.

„Aki ismer, tudja, hogy nem fogadom el könnyen a vereséget. Még akkor sem, ha ez a játék része. Dühös vagyok, mert ezt a meccset meg kellett volna nyerünk. Kezünkben volt a találkozó, vezetést szereztünk, emberelőnyben voltunk. Egyszóval minden adott volt ahhoz, hogy nyerjünk hazai pályán. Ezzel a vereséggel saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Sok a sérültünk, jó pár fáradt játékosom is van, most kell összeszorítani a fogakat, mert kemény hónapok várnak ránk. A Sampdoriát dicséret illeti, bár elég szerencsések voltak” – nyilatkozta a lefújás után Antonio Conte, aki azért tett egy-két halvány utalást arra, hogy csapata számára elfelejtettek megadni legalább egy büntetőt.

„Presuntuosi” vagyis „Elbizakodottak” - írta a kényelmes 2013-as idénykezdésre utalva a hétfői Tuttosport. A torinói sportújság az elég bizonytalanul védő Gianluigi Buffont szólaltatta meg a 2-1-es vereséget követően. „Ez egy felejthető nap volt nekem, és a csapatnak is. Rettentő mérges vagyok, mert amikor hibázok, szinte kivétel nélkül kikapunk. Most is néztem az órát, azt hittem tudunk majd újabb gólokat lőni. A Samp első találatában benne voltam, a második gól előtt talán egy óriási bravúrral lehetett volna védeni” – mondta önkritikusan a csapatkapitány.

„Sokkolták a Juvét, érkezik a Napoli” - olvashattuk a hétfői Corriere dello Sport címlapján. A római székhelyű sportnapilap a Roma ellen triplázó Edinson Cavani mellett az első kapott gól után szomorkodó Buffon fotóját tette ki első oldalára. „Nem éreztem azt még a szünetben sem, hogy esélytelenek vagyunk. Elsőként közöltem a fiúkkal, hogy a kiállítás miatt átállunk egy négyvédős rendszerre, és csak egy embert hagyunk elől. Egyébként azt gondolom, hogy soha nem egy jól megválasztott hadrenddel, hanem megfelelő hozzáállású játékosokkal lehet nagy győzelmeket elérni. Ma a srácok nagyot játszottak” - mondta Delio Rossi. A Sampdoria edzője – a duplázó Mauro Icardi dicsérete mellett – sportszerűen elismerte, vasárnap délután nem egy topformában lévő Juventust győztek le.


Zárásként egy érdekesség. Még szombaton a Cagliari elleni bajnokin a Lazio szurkolói a következő transzparenssel üzentek játékosuknak, Mauro Záraténak: „Egy igazi bajnok alázatos. Ha kell, labdát szed az ificsapat edzésén, és nem a Twitteren siránkozik. Igent mond a fizetése csökkentésére, és nem bosszul meg egy érdemtelen szerződést. Zárate takarodj!".  A CurvaNord korábbi kedvence - aki nem hajlandó lemondani magas fizetéséről, és az aktuális kérőit is rendre elutasítja - másnap szűkszavúan kommentálta a szurkolók üzenetét. „Nagyon rossz érzés volt látni azt a transzparenst. Minél hamarabb megoldást kell találnunk arra, hogy távozhassak. Elnézést kérek, ha valakit megbántottam volna.”


hatharom.hu