Recent comments

Friss Hírek

Ogbonna: Büszke vagyok, hogy a Juve játékosa lehetek

Bár már korábban hivatalossá vált és már napok óta a Juventus edzőtáborában tréningezik, csak ma került sor Angelo Ogbonna hivatalos bemutatására és az ezt követő sajtótájékoztatóra.


Ennek során többek között arra is fény derült, hogy a Torino csapatától érkező olasz válogatott védő az 5-ös számú mezt fogja viselni.

„Nagyon büszke vagyok, hogy a Juventus játékosa lehetek, nagyszerű érzés a világ egyik legnagyobb csapatához tartozni. Az edzőt és a játékosokat már szinte kivétel nélkül ismertem, mivel ugyanabban a városban élünk, és a szurkolók is nagyon jól fogadtak.”

Az 1988-as születésű Ogbonna a posztján még viszonylag fiatalnak számít, pár napja Conte is elismerően nyilatkozott róla, mikor azt mondta, hogy minden meg van benne, hogy a világ legjobb védői közé tartozzon. Az biztos, hogy ideje még van rá, ráadásul elég világosak az elképzelései is, hogy hogyan érje ezt el.

„Ambiciózus embernek tartom magam, a Juventus pedig a tökéletes hely a további fejlődésem szempontjából. Mindent megteszek, hogy fejtörést okozzak az edzőnek, hogy kit is játszasson, végtére ő dönt mindenről a pályán. Nagyon boldog vagyok, hogy az elmúlt két scudettot elhódító csapatnak a tagja lehetek, amely ráadásul a BL-ben is érdekelt. 

Célok? Jelenleg csak az olasz Szuperkupára összpontosítunk, ez lesz az első megmérettetésünk a szezonban, ezt követően pedig megkezdhetjük a harmadik bajnoki címért folytatott harcunkat.  Európában talán vannak nálunk jobb csapatok, de bárkit képesek lehetünk meglepni.”

Ogbonna a városi rivális Torino csapatától érkezett, melyet sok szurkoló nehezen emészt meg, főként persze a kisebbik csapat részéről, akik egyik alapemberüket vesztették el.

„Én mindig a jelenbe és a jövőbe tekintek. Nem tartom magam árulónak azért, mert a Juventus kedvéért távoztam a Torino csapatától, én mindig mondtam, hogy mi focisták profik vagyunk. Cairo elnök úrral, Ventura mesterrel és a volt csapattársaimmal remek kapcsolatot ápoltunk, és ennek megfelelően váltunk is el egymástól. 

A szurkolók? A nagy részük ismer engem és tudják, hogy mindig a megfelelő emberek vesznek engem körül. Az elmúlt napokban több tanácsot kaptam, mint kritikát. A következő városi rangadó biztosan kemény meccs lesz, de nem fogok megremegni, igyekszem majd nehézség elé állítani a Torot, ahogy a többi szembejövő csapatot is.”

forrás: Juventusfc.hu