Recent comments

Friss Hírek

Marotta: Isla marad, Zuniga nem jön

Beppe Marotta elmondása szerint az egyre csak erősödő újságírói pletykákkal ellentétben Mauricio Isla nem távozik a Juventustól, míg Juan Zuniga nem igazol a bajnokcsapathoz.


„Isla a mi játékosunk. Nem tagadom, érdeklődik iránta az Inter, de ő minden kétséget kizárólag itt marad velünk” – mondta az átigazolásokért felelős sportigazgató a Sky Sport Italiának. „Közölte velünk, hogy maradni szeretne, majd ezt követően Antonio Conte is jóváhagyását adta, így Juventus játékos marad.”

A Juventusnak nem titkolt célja a baloldal megerősítése, az itt tátongó lyukat szeretné betömni a Bianconeri a nápolyi Zuniga érkezésével – legalábbis a sajtó szerint.

„Remek kapcsolatot ápolunk a Napolival és elfogadjuk a döntésüket, miszerint nem kívánják őt értékesíteni.”

Még egy hónap van hátra a nyári átigazolási szezonból, Marotta elmondása szerint azonban már nem várható több érkező, az eladásokra kívánnak fókuszálni.

„Nem hinném, hogy bárkit is igazolnánk. Igazoltunk oda, ahová szükséges volt, így a támadósorba és a védelembe is érkeztek játékosok. A nyár elején sok játékost szereztünk meg, versenyképes csapatot építettünk. Ebben a kemény gazdasági helyzetben is megfelelő befektetéseket eszközöltünk.”

A két legnagyobb igazolás minden bizonnyal Fernando Llorente és Carlos Tevez érkezése volt, ezzel azonban már hatra nőtt a jelenlegi keretben lévő csatárok száma, így itt még várhatóak változások.

„Csökkenteni kell a csatárok számát, hat ilyen szintű támadó egyszerűen sok. Öttel szeretnénk nekivágni a szezonnak, esetleg egy fejlődésre képes fiatallal együtt.”

„Szeretnénk a számunkra legmegfelelőbb megoldást megtalálni. A kéréseket elemezzük majd, de a játékosok kívánsága fontosabb számunkra, mint a csapaté.”

 forrás: Juventusfc.hu