Recent comments

Friss Hírek

Napoli: Megegyeztek Martinezzel

Rafael Benítez maga mondta, hogy szüksége van még egy támadóra, és a Napoli illetékesei nem is akármilyet akarnak: a Porto játékosát, Jackson Martinezt szemelték ki.  


A Falcao utódjának kikiáltott játékossal már meg is van a megegyezés, azonban az ügynöke figyelmeztetett, hogy az átigazolásnak van még egy akadálya.

Nem is kicsi az az akadály: a Porto nem szeretné eladni. Meg kell tehát egyezni még a portugál klubbal is, vagy ha az nem megy, és nagyon ragaszkodnak a játékoshoz, akkor ki kell fizetni a szerződésben rögzített kivásárlási árat.

„Megvan a megegyezés a játékossal.” – mondta Manuel Manzo, Martinez ügynöke a Sky Sport Italiának. –„Ugyanakkor a Portóval nincs, és ők nem akarják eladni. Véleményem szerint az átigazolás csak akkor történik meg, ha az Azzurri kifizeti a 40 milliós kivásárlási árat. Egyébként nem megy sehová.”

Maga a szerződés egyébként állítólag öt évre szól, és évi 2 milliós fizetést garantál a kolumbiai támadónak. Azonban a pénz lehet akadály, ugyanis a Napolinak egyesek szerint már „csak” 32 milliója maradt idén nyárra átigazolásokra.

Ha nem sikerül megegyezni egy kedvező árról, akkor véleményünk szerint nem éri meg drágán (20-25 millió fölött) megvenni Martinezt. 

Higuain 37 millióba került, és Benítez 4-2-3-1-et szeretne játszatni, vagyis csak egyiküknek lenne hely a kezdőben, és ennyi pénzért padra igazolni nagyon felelőtlen dolog. Ráadásul Martinez bár jól teljesített tavaly, csak egy szezont töltött még Európában, és egyáltalán nem biztos, hogy Falcao nyomdokaiba lép.

forrás: azzurri.co.hu