BL: Művészi pofáraesés Münchenben - meccselemzés

A játék minden elemében felülmúlta, kijátszotta, legyőzte, megalázta az első Bajnokok Ligája-negyeddöntőben a Bayern München a Juventust.

Az olasz bajnok a meccs háromnegyedében mintha pályán se lett volna, annyira kezében tartotta a mérkőzés irányítását Jupp Henyckes csapata; persze Antonio Conte hatalmas bakija is kellett a bajorok győzelméhez. Játék és elemzés (több mint) öt percben.

Nos, egy pillanatig sem szabad lenyelni a tényeket. Jobb, ha egyből kimondjuk: klasszikus hibát követett el Antonio Conte a már annyiszor lenyelt és visszaöklendezett, ,,a nyertes csapaton ne változtass!" módszerrel. A torinóiak vezetőedzője egy fikarcnyit sem törődött a figyelmeztetéseinkkel, és még idegenben sem vette figyelembe az ellenfél erősségeit, azaz az óvatosabbnak tűnő előzetes összeállítások ellenére is a szokásos 3-5-2-vel küldte pályára a csapatát.

Ez pedig végzetesnek bizonyult. A Bayern ugyanis ebben a szezonban úgy tűnik, hogy megpróbál kamatostul visszafizetni a tavaly őket hazai pályán kirablóknak, s a legkisebb hibát is kihasználva egyszerűen ellenállhatatlanul söpör mindenkit félre, akár egy hurrikán.

 Erről főleg a Hamburgot lenne érdemes megkérdezni, amely szombaton kilencet (!) nyelt be az FC Hollywoodtól, ráadásul úgy, hogy szinte csak a cseresor, Pizarro, Shaquiri, és Mario Gomez lépett pályára a pirosmezeseknél.

Ezzel ellentétben a Juventus messze nem olyan meggyőző, mint tavaly. Ugyan a bajnokságot idén is jó eséllyel behúzzák majd, de ez főleg a gyenge riválisok, az újjáépülő Milan, a másik kávéházba tartozó Napoli, a folyamatosan átalakuló Inter és az épphogycsak összerázódó Fioretina számlájára írható, minthogy a torinóiak zsenialitására. Ha például Conte egy született géniusz lenne, akkor nem tudott volna Jupp Heynckes olyan egyszerűen túljárni az eszén, mint ahogy tette azt kedd este.

Pirlót például Heynckes egy egyszerű mozdulattal úgy kivette a játékból, hogy siralmas volt az olasz karmester passzait nézni; elmond mindent erről, hogy az egykori milánói mindössze 54-szer próbálkozott átadással, s 52%-os passzpontosságát még egy Stoke City-játékos sem irigyelte volna el tőle.

A világbajnokot ugyanis emberfogásban őrizte előbb Kroos, majd annak lecserélése után Müller, de Ribéry és Mandzukic is besegített középre, s mindezt olyan tökéletesen csinálták, hogy négyük ellen rémálom volt az egyébként zen buddha-mester higgadtságú Pirlo élete.

Ezzel szemben a Juventus messze nem próbálta meg ilyen célzottan megakadályozni, hogy a Bayern szervezője, Schweinsteiger labdához jusson. A zebrák inkább saját kapujuk felé indultak labdavesztés után, mint hogy embereket támadtak volna le; a bőrnadrágosoknak így annyi idejük volt felhozni a labdát, amennyi jólesett nekik.

Ebben ráadásul az is segített nekik, hogy a hétvégén egy-egy gólt szerző Matri-Quagliarella páros egyike sem az a futógép, hanem mindketten inkább a szigorúan középen bóklászó center mintapéldányai; így még az a veszély sem állt fenn, hogy kontráknál lefutnák a Bayernt, mert Matri sprintjeitől még a 35 éves van Buytennek is röhögőgörcsöt kapott, annyira veszélytelenek voltak, Quagliarella pedig ezúttal nem találta el az istennek sem a kaput egyetlen fegyverével, a távoli lövésekkel.

Így nyugodtan kavarhatott a Gustavo-Schweinsteiger tengely a középpályán, amely intelligenciájával és energikusságával egyszerűen letakarította a pályáról a pocsékul helyezkedő, védekezésben túl mélyre visszavonuló, támadásban pedig túlságosan is előrerohanó Marchisiót. Müllerrel és Ribéryvel együtt pedig szanaszét passzolták Vidalt és Pirlót, akik akárhogy is próbálkoztak, esélyük sem volt a labda közelébe férkőzni.

Azt ugyanis ahogy megszerezte, egyből kijátszotta a szélre a Bayern, és itt jön be a formáció problémája. A bajoroknak ugyanis a 4-2-3-1 sajátosságaiból fakadóan négy emberük volt kint a két szélen (Lahm és Robben a jobb-, Alaba és Ribéry pedig a bal oldalon), a Juventus pedig csak kettőt állomásoztatott a két partvonal mellett Lichtsteiner és Peluso személyében; így a bajorok gyakorlatilag amikor csak akarták, bármikor kettő az egy elleni szituációt alakíthattak ki bármelyik szögletzászlónál. Ha pedig a Marchisio-Vidal kettős valamelyik tagja kicsámborgott segíteni csapattársa oldalára, akkor egyszerűen átjátszották a németek a másik oldalvonal mellé, és a túloldalon állt elő ugyanez a probléma.

A Fiat-gyári csapat számára előállt helyzetre Conte a kívülálló számára hihetetlenül sok ideig nem válaszolt, pedig napnál is világosabb volt, hogy kezdő tizenegyével és formációjával esélye sincs labdába rúgni (szó szerint) a Bayern játéka ellen.

Kétgólos hátrányba és 65 percbe tellett, hogy meghúzza az ősszel a szakmai gyakorlatot a pályán kívül töltő tréner első cseréit, s behozza statikus csatárpárosa helyett a mozgékonyabb Vucsinics-Giovinco kombinációt, akik főleg a bal oldal felé kimozogva keltették a feszültséget. Újabb tíz minutum eltelte kellett hozzá, hogy minden mindegy alapon pedig behozza a kezdőbe várt Pogbát, és egy jellegzetesen olasz megoldást választva 4-1-3-2-re váltva, azaz még inkább a középpálya közepére koncentrálva visszahozza a meccsbe a Juventust. Ez részben a Bayern elégedettségére alapozva sikerült is nekik; a gólszerzésre azonban ekkor sem volt esélyük, azaz az idegenbeli találat hiányában hatalmas hendikepet kell majd behozniuk a visszavágón Olaszországban.

Amelynek - valljuk be férfiasan -, meglehetősen imponált a 2-0-s vereség is; gyakorlatilag helyzet nélkül ,,sikerült" lehozniuk az első kilencven percet, s hacsak Conte ki nem tud találni valamit Lahmmal és Alabával kapcsolatban az egy hét múlva esedékes visszavágóra, akkor térdre kell borulnia az első meccs alapján mindenhol sokkal jobb és tudatosabb Bayern előtt.

forrás: hatharom.hu