Recent comments

Friss Hírek

Montella: 2013-ban sem adnánk alább


A jelenleg a Serie A-ban harmadik helyen álló Fiorentina vezetőedzője, Vincenzo Montella elmondása szerint az az együttes fő célja 2013-ban, hogy továbbra is mindent beleadva ugyanazon a szinten maradjon, mint 2012 végén.

Carlo Ancelotti, a Milan korábbi, a PSG jelenlegi mestere szerint Montella nagyszerű munkát végez az olasz élvonalbeli-bajnokságban szereplő együttesnél.

„A Fiorentina nagyon impresszív, és nagyon kedvelem Montellát. Megmutatta képességeit, adottságait és intelligenciáját. Csodálom, ahogyan kezeli a helyzeteket, mindig nyugodt, és senkit nem akar felhúzni. Az olasz futballnak hozzá hasonló személyekre van szüksége” – dicsérte kollégáját Ancelotti.

„Köszönöm Ancelottinak, a szavai nagyon büszkévé tettek – mondta Montella. – Mielőtt vezetőedző lettem, az ő Chelsea-jénél vendégeskedtem, úgyhogy az ő munkája kiindulási alap számomra.”

A 38 éves korábbi Roma-támadó utánpótlásedzőként kezdte játékos-pályafutása utáni karrierjét, majd az előző idényben a 11. helyen záró Catania vezetőedzői tisztségét látta el, mielőtt kinevezték a Fiorentina élére. 

„Számítottam-e ilyen erős kezdésre? Hogy őszinte legyek, még mindig »éretlennek« érzem magam edzőként. Valójában remélem, hogy ilyen maradok, mert ez kulcsfontosságú lehet a siker érdekében, tudva, hogy mindig fejlődni kell” – tette hozzá.

„A Fiorentinával a semmiből kezdtünk a tulajdonosokkal, akik újra akarták éleszteni a klubot. A kétzer-tizenhármas céljaink között az szerepel, hogy továbbra is mindent beleadjunk, és ezen a szinten maradjunk.”

A firenzeiek nagyszerű középpályásaikkal sokakat elkápráztattak.

„Borja Valero olyan intelligens a pályán is, mint azon kívül. Mindenkinél hamarabb olvassa és értelmezi a játékot” – dicsérte labdarúgóját Montella, aki szerint Gonzalo Rodríguez klubhoz csábítása is sokat számított az együttes feljavulása érdekében.


NSO.hu