Recent comments

Friss Hírek

Mancini: Balotelli a City játékosa marad



Roberto Mancini elmondta a sajtónak, hogy nincs veszélyben Mario Balotelli jövője a Manchester Citynél, annak ellenére, hogy csütörtökön lencsevégre kapták, hogy a pályán dulakodnak. 

„Hogy mi lesz most vele? Ez az eset semmin nem változtatott.” mondta Mancini a sajtónak „ Ez egy olyan dolog volt, ami bármikor megtörténhet. Igaz általában két játékos között.”

A dulakodást a fotósok is megörökítették, de a korábbi Lazio és Inter edző szerint túl van dramatizálva a helyzet.

„Nem olyan komoly a helyzet, mint ahogy a sajtó beállítja. Mario megrúgta a csapattársát és mondtam neki, hogy hagyja el a pályát. Erre ő nemet mondott. Ennyi történt.”

„Ez nem komoly. Nem volt semmilyen verekedés. A képek megtévesztőek. 

Megfogtam a mezénél fogva és kicsit ellöktem magamtól. Semmi különös. 

Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik. Két másodpercig dühös voltam, de pillanatokkal később meg is nyugodtam.”


olaszfoci.hu