Recent comments

Friss Hírek

Juventus: Immobile jelentheti a megoldást a csatárgondokra




Fernando Llorente, Didier Drogba, Lisandro Lopez, pár játékos, akit szóba hoztak a Juventusszal a januári játékoskeringő kapcsán. Azonban nagyon úgy néz ki, hogy a Zebrák vezetősége nem igazán akar költekezni a téli vásár alkalmával, inkább a lehető legolcsóbb és leghatékonyabb megoldást keresi a csatárgondjaira.


Így került képbe a Juventus és a Genoa közös tulajdonában lévő, ám jelenleg Genovában futballozó Ciro Immobile, aki azonnal üdvözölte az esetleges téli klubváltását, mondván érettnek érzi magát a torinói kalandra.

„Tudom, hogy tárgyalások folynak rólam az átigazolási piacon, ugyanakkor még a karácsonyi ünnepek előtt beszéltem Enrico Preziosi elnökúrral, aki azt mondta, Genovában maradok.

Juve? Remek lenne odaigazolni, hiszen a Scudettóért szeretnék küzdeni, nem pedig a Serie A-s tagságért… Kissé túlzás, hogy egy lapon említenek Fernando Llorentével vagy Dider Drogbával, de készen állok a Juventusra. Ez egy igazán fontos lehetőség lenne a számomra.” – nyilatkozta Immobile, aki 19 bajnoki mérkőzésen 5 gólnál jár a Serie A-ban.

Nyáron a 22 éves támadó játékjogának a felét 4,5 millió €-ért adta el a Juventus, és most nagyjából ugyanennyiért, körülbelül 5 millió €-ért vissza is tudná szerezni, ráadásul a hírek szerint a Grifone trénerének, Luigi Delnerinek megtetszett Simone Padoin játéka, akivel egy az egyben kiválthatná a Bianconeri Immobile teljes játékjogát.

Olasz lapértesülések szerint a mai napon ül tárgyalóasztalhoz a Juventus és Genoa vezetése, így könnyen elképzelhető, hogy már a héten orvosi vizsgálatra jelentkezhet Ciro Immobile Torinóban.


azzurri.co.hu