Recent comments

Friss Hírek

Conte tiszta a Bari fogadási ügyében



Olasz tudósítások szerint a hatóságok tisztázták Antonio Conte szerepét a Barinál töltött időszakában, és a vezetőedző ártatlannak bizonyult.

Az ügyészek a vizsgálat folyamán 20 meg nem nevezett embert találtak gyanúsnak, ám a Juventus jelenlegi edzője – akit 2007 utolsó napjaiban neveztek ki a déli csapat szakmai vezetőjének és 2009 nyarán távozott az együttestől – az Inter válogatott védőjéhez, Andrea Ranocchiához (akkor Bari) hasonlóan nincs a gyanúsítottak között.

A vizsgálat alatt lévő személyek között vannak ugyanakkor jelenlegi élvonalbeli futballisták is – mint Jean Francois Gillet, a Torino jelenlegi kapusa –, illetve Cristian Stellini, Conte korábbi segítője is. Contét és Ranocchiát épp ezért még a jövőben kikérdezhetik az ügyben.

A Bari két mérkőzése is gyanús az említett időszakból: minden bizonnyal a 2008. május 10-i Bari–Treviso (0–1) és a 2009. május 23-i Salernitana–Bari (3–2) összecsapás eredményét is befolyásolták a fogadási ügy résztvevői.

Conte – a cremonai ügyészek vizsgálata nyomán – négy hónapos eltiltással kezdte a 2012–2013-as idényt, miután a Sienánál töltött időszaka alatt nem jelentett a mérkőzések manipulálására irányuló cselekedeteket. Cristian Stellini ugyanebben az ügyben két és fél éves eltiltást kapott.



NSO.hu