Recent comments

Friss Hírek

A Milan hozta a kötelezőt, a Parma legyőzte az Intert



A Milan-Atalanta mérkőzésen is hasonló volt a forgatókönyv, a piros-feketék Muntari közeli belsőzése után már a 9. percben vezetést szereztek. (1-0)
Csak épp a címvédő nem húzódott hátra, irányítása alatt tartott a mérkőzést, Ibrahimovicnak sok helyzete volt, de Robinho szerezte meg a második gólt. A brazil előbb egy kapufát ért el, majd a hosszabbításban egy szabadrúgás utáni kipattanót fejelt be. (2-0)
A kétgólos győzelemmel közelebb került a Milan a Juventushoz, egy pont a különbség a két csapat között a torinóiak javára két fordulóval a bajnokság vége előtt.
A BL-selejtezőt érő harmadik helyért négy csapat állt holtversenyben a forduló előtt, közülük a Napoli már kedden megszerezte a maga győzelmét, így az Udinesének, az Internek és a Laziónak is nyernie kellett - volna.

Milan–Atalanta 2–0 (Muntari 9., Robinho 92.)




A többi pályán: 



A BL-selejtezőt érő harmadik helyért négy csapat állt holtversenyben a forduló előtt, közülük a Napoli már kedden megszerezte a maga győzelmét, így az Udinesének, az Internek és a Laziónak is nyernie kellett - volna.
Az udineiek a már kiesett Cesena otthonában a 4. percben lőtték első góljukat, és meg is tudták tartani az előnyt, így 1-0-s győzelemmel teljesítették a feladatukat.
Az Inter szintén vezetett Sneijder révén a 13. minutumban, de a második félidőben a Parma két gyors góllal fordított, majd harmadszor is betalált, így 3-1-re nyert, amivel lehet, hogy kizárta a milánóiakat a BL-versenyből.
Lazio volt az egyetlen a nagycsapatok közül, amely egy percig nem volt előnyben sem, sőt, Destro góljával a 26. percben hátrányba kerültek a rómaiak. Erre végül Ledesma tizenegyesével tudtak válaszolni, de csak egy 1-1-es döntetlenre voltak jók, így ők sem tudtak nyerni.
A korábbi "ötvenötösök" közül tehát a Napolinak és az Udinesének 58-58, a Laziónak 56, az Internek pedig 55 pontja van két körrel a szezon vége előtt.



Catania–Bologna 0–1 (Ramirez 69.)


Genoa–Cagliari 2–1 (Palacio 11., Jankovics 77., ill. Ariaudo 14.)


Parma–Internazionale 3–1 (Marques 53., Giovinco 55., Biabiany 83., ill. 
Sneijder 13.)


Fiorentina–Novara 2–2 (Montolivo 48., 72. – az elsőt 11-esből, ill. Jeda 15., Rigoni 30. – 11-esből)


Lazio–Siena 1–1 (Ledesma 63. – 11-esből, ill. Destro 24.)


Cesena–Udinese 0–1 (Fabbrini 4.)


hatharom.hu



hatharom.hu