Recent comments

Friss Hírek

Pescara: Komoly esély nyílt Verratti maradására



A Pescara elárulta, nagy különbség van a Marco Verrattiért kért ár, valamint a Juventus ajánlata között. Az Öreg Hölgy szeretné leigazolni a 19 esztendős futballistát, ehhez azonban mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk.
„A Juventus, két hónappal ezelőtt, kapcsolatba lépett velünk azzal a céllal, hogy Torinóba vigyék, ahol az új Andrea Pirlo lehetett volna.”, mondta a Pescara sportigazgatója, Daniele Delli Carri a Radio CRC-nek. „A Juventus, azonban, nem igazolta le. Van egy kis különbség az általuk felajánlott 8 millió és az általunk kért 12 millió euró között. Komoly esély nyílt Verratti maradására…”
Verratti szívesen maradna még egy szezont szülővárosa csapatában.
„Szívesen lejátszanék még egy szezont a Pescara színeiben, a Serie A-ban, hiszen szülővárosom csapatáról van szó.”, mondta a középpályás. „Nyugodt bajnokság lenne, nyomás nélkül, ami, azonban, Torinóban meglenne. Egy olyan fiatal játékos számára, mint én, nagyszerű dolog lenne a Juventusban játszani. Mindenki arról a mezről álmodozik és megtisztelő lenne. Az elsődleges választásom a Juventus, habár még sok mindent kell végiggondolni.”
A játékost nemrégiben hívták be az olasz válogatott bő keretébe.
„Eddig csak matricákon és tv-n láttam a válogatott játékosokat. Mindenkitől autogramot fogok kérni, de ha csak egy valakitől kérhetnék, az Andrea Pirlo lenne – a világ legjobb középpályása.”
juventushungary.hu