Recent comments

Friss Hírek

Thiago Silva: Nem hagyom el a Milant



Thiago Silva biztosította a Milan szurkolóit, hogy nem igazol el nyáron, de egyet ért csapattársával Zlatan Ibrahimoviccal, hogy a milánói klubnak nagy nevek igazolására lenne szüksége, ha nyerni akarnak valamit.
Ibrahimovic a héten a svéd válogatott edzőtáborában azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Milannak nincs elég pénze, hogy leigazolja azt a négy – öt játékost, akikre nagy szükségük lenne.
A Rossoneri ugyan már bejelentette Riccardo Montolivo és Bakaye Traoré érkezését, de mindkét játékost ingyen szerezte meg a Milan, miután lejárt a szerződésük a korábbi klubjaikkal.
„Ibra és én is ugyanazt szeretnénk, mégpedig hogy nyerjen a Milan.” mondta a brazil válogatott játékos a La Gazzetta dello Sportnak.
„Az idei szezonunk hullámzó volt, ezért van szükségünk klasszis játékosok igazolására…”
A hátvéd ugyanakkor tagadta a távozásáról szóló pletykákat, miután a Manchester Cityvel és a Barcelonával is kapcsolatba hozták.
„Ez a klub az én otthonom. Nagyszerűen érzem itt magam. Beszéltem Adriano Gallianival és megmondta, hogy nem fognak eladni, nem megyek sehová.”
„Elégedett vagyok, hogy megerősítették, fontos tagja vagyok a csapatnak a jövőbeli terveikben is. Itt akarok maradni és olyan vezére akarok lenni a csapatnak, mint Alessandro Nesta volt. Nem értem mi lehet itt a probléma…”
„Mielőtt elutaztam Brazíliába, beszéltem Gallianival. Éreztette velem, hogy fontos vagyok és megnyugtatott, hogy biztos a jövőm a klubnál.”
„Hogy egy nap lehetek-e csapatkapitány? Az fantasztikus lenne, én készen állnék rá.”

Thiago Silva a szezon utolsó két hónapját kihagyta izomsérülései miatt, de mostanra felépült és már pályára lépett a Dánia elleni felkészülési meccsen.
„Jó formában vagyok és úgy érzem jól is játszottam. Alig bírtam kivárni, hogy ismét pályára léphessek. A sérülés az én hibám volt, az edző és az orvosi személyzet sem akarta siettetni a visszatérésemet, de én minden áron pályára szerettem volna lépni a Roma elleni bajnokin, annak ellenére, hogy még nem jöttem rendbe teljesen.”
„Ha visszamehetnék az időben másképp döntenék és akkor talán teljesen másképp alakult volna a szezonunk.”
A Milan a lehető legrosszabb pillanatban vesztette el Thiago Silvát, akinek ki kellett hagynia a Barcelona elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőt és a bajnokság hajrájában sem segíthette csapatát.
„Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Még mindig mérges vagyok magamra, és folyamatosan azon töprengek, hogy lehetett így elveszteni a Scudettot. Négy pontos előnyünk volt és végül a Juventus nyert négy ponttal.”
„Jövőre visszavágunk. Most meg akarom nyerni az Olimpiát a brazil válogatottal, majd végül jöhet a Bajnokok Ligája.”
Silva az idei szezonban 27 bajnokin lépett pályára és két gólt is szerzett.

olaszfoci.hu