Recent comments

Friss Hírek

EL: Az Udinese is lelépett a nemzetközi porondról


A 2-0-s hátrányból induló Udinese már a második perc végén tizenegyest tudott kiharcolni, amit Di Natale be is lőtt, ráadásul emberelőnybe is kerültek a hazaiak, hiszen Viergevert kiállította a játékvezető. (1-0)
Az első negyedóra végén már egyenlő volt az összesített állás, miután Pasquale kapott remek labdát a bal oldalon, önzetlenül középre passzolt, onnan pedig Di Natale a hálóba továbbított. (2-0)
A hazaiak továbbra is olasz csapatoktól szokatlan fölényben voltak, nagy elánnal támadtak, de hiába volt a gyors egyenlítésük, a 32. percben újra bajba kerültek. Szép vendégakció végén ugyanis Falkenburg cselezte magát lövőhelyzetbe tíz méterre a kaputól, és szépen felvarrta a labdát a jobb felsőbe. (2-1)
Ezek után még két újabb gólra lett volna szükségük a fekete-fehéreknek, akik Di Natale vezetésével próbálkoztak is becsülettel, de eredménytelenül. Sőt! Összesítésben még nagyobb hátrányba kerülhettek volna, a 63. percben ugyanis büntetőhöz jutott az AZ. Ezt azonban Elm a kapu fölé lőtte, így maradt még némi esélye a hazai csapatnak.
Fel is pörgette őket ez a minimális esély, de több nagy helyzetet is kihagytak egymás után. A fölényük az egész mérkőzésen megmaradt, de Alvarado kapuját nem tudták többször bevenni, így az Alkmaar jutott tovább.

Udinese-AZ Alkmaar  2-1 G: Di Natale (3., 15. – az elsőt tizenegyesből), ill. Falkenburg (31.)
Kiállítva: Viergever (3., AZ) 


Tj: AZ Alkmaar 3-2-vel


hatharom.hu