Recent comments

Friss Hírek

Inter: Zarate kap még egy esélyt


Olasz lapértesülések szerint újra tiszta lappal indulhat Mauro Zarate Stramaccioni kinevezése után. Az Inter frissen munkába állt trénere nemcsak hogy hajlandónak tűnik szemet hunyni az argentin eddigi vergődése fölött, még az is megeshet, hogy alapemberként számít a nyáron igazolt játékosra.

A La Gazzetta dello Sport mai írása alapján legalábbis a 36 éves szakember komoly döntések előtt áll.
Alapvetően két taktikai felállás között vacilál a hétvégi, Genoa elleni mérkőzés előtt; a 4-2-3-1 mellett a 4-3-3-as hadrend merült fel lehetséges opcióként.
Amint megszületik elhatározása, egyben eldőlhet az exlaziale sorsa is, játékára ugyanis természetesen szélsőként számítana a tréner, mégpedig kedvező döntés esetén, egyből a találkozó első játékpercétől.
Az olasz lap szerint mindemellett eddig egyes egyedül Diego Milito helye egyértelmű 100 százalékig a fekete-kékek támadóalakzatában, a tavalyelőtti BL-döntő hőse biztosan ott lesz, hacsak sérülés nem akadályozza meg ebben, a Nerazzurri vasárnap délutáni kezdőcsapatában.

azzuri.blog.hu