Recent comments

Friss Hírek

Allegri: Elégedettnek kell lennünk

A Milan edzője Massimiliano Allegri elmondta, hogy a Barcelona ellen elért milánói döntetlen erőt ad nekik a visszavágóra, ennek ellenére a klub elnöke Silvio Berlusconi nem volt teljesen elégedett a látottakkal.
0-0-s eredmény született szerda este a San Siroban a Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén, így a Rossoneri jó esélyekkel várhatja a jövő hét keddi spanyolországi összecsapást.
„Hogy elégedett vagyok-e? Részben. De van néhány észrevételem.” mondta Berlusconi, akit nagyon zavart a Barca magas labdabirtoklási aránya (65%).
„Úgy gondolom az Elnök Úrnak igaza van, viszont időként remekül játszottunk, de az első félidő nagyon sokat kivett belőlünk.” mondta Allegri a Sky Sport Italiának.
„Szervezetten és jól védekeztünk. Elégedettnek kell lennünk az eredménnyel, hiszen nyitott maradt a párharc a második mérkőzésre.”
„A Barcelona eddig szinte minden meccsén szerzett gólt, szóval meg kell dicsérnem a játékosaimat, mert jól szerepeltek. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Spanyolországban, de ez a döntetlen sok erőt ad nekünk.”
Kevin-Prince Boateng, Alessandro Nesta és Robinho is sérülés után tértek vissza, azonban a 90 percet egyikőjük sem játszotta végig.
„Mindhárom cserére fizikális problémák miatt került sor. Remélhetőleg néhányan felépülnek a visszavágóra, mások pedig jobb formában lesznek.”

olaszfoci.hu