Recent comments

Friss Hírek

Milan: Cassano áprilisban visszatér

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Antonio Cassano már áprilisban pályára léphet a Milanban. 



A legfrissebb jelentések szerint az olasz válogatott játékos megkapta az engedélyt, hogy áprilisban éles mérkőzésen is pályára lépjen. A visszaszámlálás megkezdődött!
Edzésbe Cassano január közepén állt, egy szombati napon, az Internazionale elleni mérkőzés előtt. Két hónappal a műtétje után.
A 29 éves futballistát azután operálták meg, hogy az október 29-i, Roma elleni bajnoki után a hazaúton rosszul lett, szédülésre, látási és beszédproblémákra panaszkodott, majd kiderült: szívprobléma okozta a tüneteket. A támadó rehabilitációja során először futógépen gyalogolt és szobakerékpározott, majd fokozatosan, szigorú orvosi felügyelet mellett fokozatosan kapcsolódott be a csapat edzésmunkájába.
Adriano Galliani, a Milan ügyvezetője a műtét napján már közölte: a klub minden segítséget megad Cassano gyógyulásához, és garantálja a helyét a csapat keretében, függetlenül attól, hogy mikor térhet vissza a közönségkedvenc játékos.
Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány a gyógyulás alatt többször is úgy nyilatkozott, hogy a nyári Európa-bajnokságon szeretne Cassanóra építeni.
 acmilan.hu