Recent comments

Friss Hírek

A Juventus nyerte a Derby d'Italiát


Az Internazionale vasárnap, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójának záró mérkőzésén ismét megpróbálta azt, ami már hét éve sem sikerül neki: Torinóban bajnokit nyerni a Juventus ellen. Bár remekül kezdett a milánói csapat, a három pont a hazaiaké lett. 
Mindkét edző igyekezett levenni a terhet a találkozó előtti napokban játékosairól a Derby d'Italia elől, de Antonio Conte és Claudio Ranieri is tisztában volt azzal, hogy ez a rangadó nem csupán holmi kiosztható és hazavihető pontokról szól. Meglehetősen bátrak voltak viszont a mesterek kezdőcsapatuk kijelölésekor, hiszen a hazaiak a Simone Pepe, Alessandro Matri, Mirko Vucsinics támadótrióval álltak fel, a vendégeknél pedig Diego Milito mellett az a Diego Forlán kezdett a csatársorban, akivel állítólag nemrégiben „örökre" összeveszett Ranieri. 
Igaz, a hazaiaktól megszokhattuk, hogy huszáros rohamokkal kezdik a találkozókat, de az Inter is felvette a kesztyűt, így egy parádés első félidőt láthattunk, amely zárulhatott volna 3–3-mal is, ha a torinói támadók nem annyira pontatlanok, és ha Gianluigi Buffon nem fog ki három ziccert is.
Az olasz futball ünnepét hozta az első 45 perc, amely igazán élvezetesre, fogyaszthatóra sikeredett, csak éppen a gól hiányzott, mint oly' sok Serie A-s mérkőzésen. A fordulás után pár percet követően Conte áttért a 3–5–2-es taktikai felállásra Matri és Pepe levitelével, Alessandro Del Piero és Leonardo Bonucci harcba dobásával, a vendégek pedig elkezdték húzni az időt.
Kissé korán kezdték: az 57. percben Andrea Pirlo szögleténél az érthetetlenül üresen hagyott Martín Cáceres hat méterről a kapuba fejelt. 1–0
Ranieri is egy kettős cserével próbálta feldobni egyre fásultabb csapatát, és Giampaolo Pazzini beállásával áttért a háromcsatáros hadrendre a milánói gárda.
Del Piero ellen azonban ez nem véd: a veterán zseni előbb adott egy remek labdát Vucsinicsnek, aki ziccert rontott, majd amikor ő kapott egy hasonlóan pazar passzt Arturo Vidaltól, higgadtan a jobb sarokba gurított nyolc méterről. 2–0
Egy másik csereember, Fabio Quagliarella eldönthette volna a mérkőzést nem sokkal később, ám a kapu torkából is képes volt eltalálni a becsúszó Maicon lábát. Így is nyerni tudott azonban a Juventus, mert a szünet után a „régi", vagyis a legújabb Inter bukkant elő az öltözőből, amely már nem tudott felpörögni a végére.
Megérdemelten nyert a Juventus, amely ezzel a három ponttal tovább üldözi az éllovas Milant, az Inter pedig maradt a középmezőny élén.