Recent comments

Friss Hírek

Marotta: Del Piero nem kap új szerződést


A Juventus igazgatója Beppe Marotta elmondta a sajtónak, hogy Gianluigi Buffonnak pályafutása végéig lesz hely a torinói klubnál, azonban Alessandro Del Piero szerződését nem fogják meghosszabbítani.
Az utóbbi hetekben a szurkolók és a csapattársak is amellett kampányoltak, hogy a Bianconeri meghosszabbítsa csapatkapitányának két hónap múlva lejáró szerződését.
A Juventus elnöke Andrea Agnelli már decemberben bejelentette, hogy az idei lesz Del Piero utolsó szezonja a zebracsíkos mezben.
„Hogy mi lesz Del Pieroval? Andrea Agnelli világosan fogalmazott.” mondta Marotta a Tuttosportnak.
„Hogy őszinte legyek, szerintem kicsit sokat beszélünk erről. Minőségi játékosokat akarunk igazolni nyáron és ezeket a döntéseket Antonio Contéval együtt hozzuk meg.”
Míg  Del Piero nem kap új szerződést, ugyanez nem mondható el a klub világbajnok kapusáról Gigi Buffonról.
„Ő még sokáig velünk marad. Ha meghosszabbítja a szerződését egy életre elkötelezheti magát a Juventus mellett.”
Marotta ezután arról beszélt miért nem szálltak Tevezért harcba januárban, ahogy a  Milan, Inter és a Paris Saint-Germain is tette.
„A jelenlegi gazdasági helyzetben, az Olaszországban nem engedheti meg magának senki, hogy 100 millió eurót költsön egy játékosra. A Milan egy remek alkunak köszönhetően szerezte meg Zlatan Ibrahimovicot, miután a játékos nem érezte jól magát a Barcelonánál.”
„A Tevezé is nagyon hasonló helyzet volt és mi is figyelemmel kísértük az eseményeket. Természetesen Conte véleményét is kikértük. Természetesen nem akarunk rossz munkát végezni az átigazolási piacon, mivel javítani akarunk a csapaton.”
„Olyan játékosokat fogunk igazolni, akik neve talán nincs a lapok címoldalán, viszont hasznosak lehetnek az edzőnknek.”
Vasárnap a Juventus a Napolit fogadja a bajnokságban és Marotta az ellenfél csatárairól beszélt.
„A Napolinak több nagyon tehetséges játékosa is van. Őszintén szólva nem bánnám, ha Edinson Cavanit a Juventusban látnám. Lavezzi kivásárlási ára 31 millió euró, ami megfelelő egy angol vagy orosz klubnak. ”
olaszfoci.hu