Recent comments

Friss Hírek

A Juve győzelemmel ünnepelte bajnoki címét

A Roma Catania elleni veresége után a Juventus hétfőn már bajnokként lépett pályára az Atalanta elleni hazai bajnoki mérkőzésén, amelyen nem sziporkázott, de Simone Padoin találatával megérdemelten nyert. 


Szintén nem érdemtelenül lett zsinórban harmadszor a Serie A legjobbja az „Öreg Hölgy". 

Zsinórban harmadszor is bajnok lett a Juventus, és mivel az AS Roma hétvégi vereségével megtette azt a szívességet az „Öreg Hölgynek", hogy az tét nélkül léphessen pályára odahaza az Atalanta ellen, a közönség lelkesen ünnepelte a friss bajnokot már jóval a kezdőrúgás előtt. 

Nem kérdéses azonban, hogy maximálisan azért nem elégedettek a klub háza táján és a szurkolói körökben sem a „pőre" bajnoki címmel, hiszen az Európa-liga fináléjának a Juventus Stadion ad otthont, csak éppen a házigazda kiesett az elődöntőben, hogy a Bajnokok Ligája-szereplésről már ne is beszéljünk.

Ezért is vetődött fel az olasz sajtóban, hogy a Juvénél már készülnek az Antonio Conte utáni életre, aki a napfényes Monacóba teheti át székhelyét, utóda pedig Luciano Spalletti lehet. Addig is akad még némi dolga a ligában a csapatnak, lévén a Serie A-ban a 100 pont elérése esetén a mellkasok a büszkeségtől, a játékosok és a stábtagok bankszámlái pedig az extra prémiumoktól fognak duzzadni a hírek szerint, no és vissza van még az AS Roma elleni presztízsmérkőzés is.

Ez utóbbira tekintettel Conte a Storari – Chiellini, Barzagli, Ogbonna – Lichtsteiner, Marchisio, Pogba, Padoin, Peluso – Giovinco, Osvaldo kezdőt küldte pályára, amely hamar tekintélyes mezőnyfölénybe került, de két csatára révén csak kisebb gólhelyzetekig jutott az első félidőben, miközben a bergamóiak minden energiáját felemésztette a védekezés. 

Nem volt különösebben magas színvonalú és élvezhető az első játékrész, a másodikat pedig kifejezetten álmosan kezdte a házigazda, egyre többször fütyült emiatt a stadion gólra éhes népe. Conte értett a szóból, beküldte Fabio Quagliarellát, majd a negyedik országban ötödik klubjával hatodik bajnoki címét ünneplő Carlos Tévezt is, ám a vendégkapus, Andrea Consigli rendre borsot tört orruk alá bravúrjaival.

Egészen a 72. percig, amikor Simone Padoin beköszönt egykori klubjának egy 16 méteres, igen pontos lövéssel: 1–0!

Szemmel láthatóan nem tudott mit kezdeni ezt követően a stabil Juve-védelemmel az Atalanta, miközben Conte beküldte a hajrában a hosszas sérülés után felépült Simone Pepét, hogy együtt ünnepelhessen a többiekkel lefújást követően. 

A stadion bemondója többször is kitért arra, hogy nem a 30., hanem a 32. bajnoki címet szerezte meg a csapat – nem is a számmizéria a lényeg, hanem az, hogy sorozatban harmadszor is teljesen megérdemelten zárt a Serie A élén a Juventus.

Juventus–Atalanta 1–0 (Padoin 72.)

forrás: NSO