Juventus-Milan-meccselemzés
Ha igaz az, hogy egy kép többet ér, mint ezer szó, akkor a lenti fotó
önmagában tökéletesen leírja a vasárnap esti Juventus-Milan
összecsapást.
A két olasz gigász ugyanis elképesztő harcos rangadót vívott egymással, s bár Max Allegri jól hatástalanította Pirlóékat, de a kontráknak és egy Mexés-butaságnak köszönhetően Antonio Conte csapata végül megérdemelten győzött.
Pedig Allegrit baljós előérzetek vehették birtokba a találkozót megelőzően, főleg annak köszönhetően, hogy mintegy csapatnyi játékosa nem vehetett részt a meccsen. Főleg a támadószekciója fogyatkozott meg: sem Giampaolo Pazzini, sem Stephan El Shaarawy, de még még Kaká és Valter Birsa sem léphetett pályára sérülés miatt; Mario Balotelli pedig eltiltás miatt hiányzott a Zebrák elleni meccsről. Persze a morált ennek ellenére is feldobhatta az Ajax ellen az utolsó utáni percben egy kamutizenegyessel megmentett pont.
Nem úgy a Juventusét, amely már-már a zsebében érezhette a Galatasaray legyőzéséért járó három egységet, amikor Umut Bulut kilőtte azt belőle. A fekete-fehérek részéről ráadásul csak a lelátóról figyelhette a meccset Stephan Lichtsteiner és Mirko Vucsinics is. Utóbbit a hatalmas gólokról híres Fabio Quaglirella pótolta, aki nem is volt akkora meglepetés; a svájci helyén viszont nem ,,természetes" utódja, Mauricio Isla, hanem a nem éppen hihetetlen pontos beadásairól híres Simone Padoin kapott szerepet.
Padoin valószínűleg azért lehetett jobb választás, mint Isla, mert a Milan a rombusznak köszönhetően emberelőnyben volt a középpálya közepén, s ennek köszönhetően messze többet is volt a labda a vörös-feketéknél; a chilei pedig echte szélső révén nem tudott volna kisegíteni itt, ellentétben a pálya minden részét ismerő udineivel.
Mindezekről esélye sem volt még az embernek elgondolkodni, amikor a Milan máris megszerezte a vezetést egy gyönyörű, lábról-lábra folyó támadásnak köszönhetően. Már ebben is meg lehetett találni a vendégek támadójátékának alapjait: a felfutó szélsőhátvéd, Abate lendületből érkezhetett, és középre tett labdája akadálytalanul találhatta meg az őt segítő Nocerinót, akinek eltört lövését hokis módon kotorta be Buffon kapujába Muntari.
A támadó felfogású szélsőhátvédekkel szemben mindig is érzékeny volt Conte Juventusa; a kétcsatáros felállásnak egyszerűen alapvetően ez a gyenge pontja, s ahogy emlékezhetünk rá, a tavalyi BL-negyeddöntőben is Alaba találata indította el őket a lejtőn.
A rombuszban felálló Milan ráadásul alapvetően rá volt kényszerítve, hogy a két szélen támadjon, mert hihetetlen energikus középpályásaiknak, a már említett Nocerinónak és Muntarinak egyszerűen túl kevés volt a hely ahhoz, hogy középen robotoljanak, pláne azért is, mert a Juve támadásainak több mint a felét középen vezette. Padoinban nem bíztak meg a társak, annyira, mint Lichtsteinerben, Asamoah pedig a vezetés birtokában visszavonuló Milan-védelemet a szélen lefutni nem, csak középre cselezve próbálhatta megverni.
Az Ördögök közül Montolivo (fehérben) végzett elképesztő mezőnymunkát. A csapatkapitány nem is elsősorban azért kapott lehetőséget a gyémánt csúcsán, hogy egymás után osztogathassa ki a halálos passzokat, hanem azért, hogy megakadályozza a Juvét a támadásépítésben; ahogy már pár hete már láthattuk, a torinóiak a védelmük közepéről is képes megnyerni egy meccset.
A Fiorentinából halászott játékos ezért védekezés közben relatíve magasabban helyezkedett, mint támadás közben. Amikor a csapatánál volt a labda, akkor visszavonulva szervezett, védekezés közben viszont előbb Pirlo felé kellett elzárnia a passzsávokat, majd Bonuccit kellett hosszú labdákra kényszerítenie.
A Matri-Robinho páros viszont emiatt azt hihette, hogy nekik nem kell védekezni, pedig tudhatták, hogy a kétszeres scudetto-címvédőnek nemcsak a támadói, hanem még a középhátvédei is (Barzagli kivételével) gólveszélyesek akcióból. Nemsokára Chiellini meg is indult a labdával, s 20 méterről leadott suhintását Abbiati nagyot védve ütötte szögletre.
A nagyon nyomó Zebráknak mindössze a 15. percig kellett várniuk az egyenlítésre. Jó aikidóshoz méltóan az ellenfél támadását fordították ellenük: egy támadásnál Nocerino kihúzódott a szélre, így üres lett a helye a középpályán; Asamoah letámadása után pedig csak egy rossz passz kellett, hogy Tévez már indulhasson is a nápolyi helyén, ahol de Jong csak egy Pirlónak gólpasszt érő szabálytalansággal tudta csak megállítani.
Az egyenlítő gól után beállt a meccs arra a ritmusra, amit talán várni lehetett Muntari gólja előtt is. A Milan emberelőnye miatt 60 százalékban birtokolta a labdát, hiszen a középpályán Vidalék nem tudtak úgy helyezkedni, hogy mind Montolivót, mind de Jongot letámadják; amikor viszont Tévez visszajött a hollandra, akkor viszont Mexésék maradtak üresen.
A Juve ezért a szünet után testületileg előrevonult, s elkezdett szisztematikusan mindenkit letámadni. A második félidő első tíz-tizenöt perce ezért elég szaggatottra is sikerült: hol az egyik, hol a másik fél bombázta el a labdát, hogy inkább az ellenfél térfelén veszítse el azt, mint a sajátján.
A 69. percben pont ezen dőlt el a meccs: a presszúrának köszönhetően előbb Zapata adta el a labdát, majd az első gólhoz hasonlóan még mielőtt a Milan visszarendezkedhetett volna, megindultak Vidalék. A chilei passzával hatalmas cselt csinált a két perce beálló Giovinco, és a duplán vétkes kolumbiait elfektetve a kapuba lőtt.
A hátrányban Allegri kockázatos lépésre szánta el magát: Niangot Nocerino helyére becserélve 4-3-3-ra állt át. Ezzel azonban megszűnt a Milan stratégiai előnye a középpálya közepén, amit addig akcióból nem, csak kontrából tudtak feltörni a bajnokcsapat tagjai.
A Juve pedig mindig számíthatott legjobb támadója, Mexés idiótaságára. A francia előbb felrúgta a róla lefordulni készülő Giovincót, majd egy-két keresetlen szónak köszönhetően megkapta második sárga lapját is, így indulhatott zuhanyozni.
Csapatának sorsát duplán elrontotta azzal, hogy Pirlo még a pályán volt, így ismét megpróbálkozhatott egy veszélyes helyről járó szabadrúgással; a világbajnok keresztlécen csattanó lövését pedig egy másik németországi hős, Chiellini váltotta csatárokat megszégyenítő módon gólra.
Az utolsó negyedórában a Milannak esélye sem volt akcióból gólt szerezni, mert a Juventus okosan már csak megtartani akarta a labdát, s erre a tíz emberrel játszó lombardiaknak nem volt ellenszerük. Muntari Pogba labdavesztése utáni megpattanó lövése is csak arra volt jó, hogy gyönyörű keretbe foglalta a mérkőzést.
A találkozót Allegri a meccs után adott nyilatkozata annyira, de annyira jól összefoglalta, hogy nem is kell semmit sem hozzátenni: ,,Jól játszottunk, de elkövettünk néhány hibát, és túl sok lehetőséget adtunk a Juventusnak. Mindkét fél jó teljesítményt nyújtott, de mi többet hibáztunk, mint ők."
A két olasz gigász ugyanis elképesztő harcos rangadót vívott egymással, s bár Max Allegri jól hatástalanította Pirlóékat, de a kontráknak és egy Mexés-butaságnak köszönhetően Antonio Conte csapata végül megérdemelten győzött.
Pedig Allegrit baljós előérzetek vehették birtokba a találkozót megelőzően, főleg annak köszönhetően, hogy mintegy csapatnyi játékosa nem vehetett részt a meccsen. Főleg a támadószekciója fogyatkozott meg: sem Giampaolo Pazzini, sem Stephan El Shaarawy, de még még Kaká és Valter Birsa sem léphetett pályára sérülés miatt; Mario Balotelli pedig eltiltás miatt hiányzott a Zebrák elleni meccsről. Persze a morált ennek ellenére is feldobhatta az Ajax ellen az utolsó utáni percben egy kamutizenegyessel megmentett pont.
Nem úgy a Juventusét, amely már-már a zsebében érezhette a Galatasaray legyőzéséért járó három egységet, amikor Umut Bulut kilőtte azt belőle. A fekete-fehérek részéről ráadásul csak a lelátóról figyelhette a meccset Stephan Lichtsteiner és Mirko Vucsinics is. Utóbbit a hatalmas gólokról híres Fabio Quaglirella pótolta, aki nem is volt akkora meglepetés; a svájci helyén viszont nem ,,természetes" utódja, Mauricio Isla, hanem a nem éppen hihetetlen pontos beadásairól híres Simone Padoin kapott szerepet.
Padoin valószínűleg azért lehetett jobb választás, mint Isla, mert a Milan a rombusznak köszönhetően emberelőnyben volt a középpálya közepén, s ennek köszönhetően messze többet is volt a labda a vörös-feketéknél; a chilei pedig echte szélső révén nem tudott volna kisegíteni itt, ellentétben a pálya minden részét ismerő udineivel.
Mindezekről esélye sem volt még az embernek elgondolkodni, amikor a Milan máris megszerezte a vezetést egy gyönyörű, lábról-lábra folyó támadásnak köszönhetően. Már ebben is meg lehetett találni a vendégek támadójátékának alapjait: a felfutó szélsőhátvéd, Abate lendületből érkezhetett, és középre tett labdája akadálytalanul találhatta meg az őt segítő Nocerinót, akinek eltört lövését hokis módon kotorta be Buffon kapujába Muntari.
A támadó felfogású szélsőhátvédekkel szemben mindig is érzékeny volt Conte Juventusa; a kétcsatáros felállásnak egyszerűen alapvetően ez a gyenge pontja, s ahogy emlékezhetünk rá, a tavalyi BL-negyeddöntőben is Alaba találata indította el őket a lejtőn.
A rombuszban felálló Milan ráadásul alapvetően rá volt kényszerítve, hogy a két szélen támadjon, mert hihetetlen energikus középpályásaiknak, a már említett Nocerinónak és Muntarinak egyszerűen túl kevés volt a hely ahhoz, hogy középen robotoljanak, pláne azért is, mert a Juve támadásainak több mint a felét középen vezette. Padoinban nem bíztak meg a társak, annyira, mint Lichtsteinerben, Asamoah pedig a vezetés birtokában visszavonuló Milan-védelemet a szélen lefutni nem, csak középre cselezve próbálhatta megverni.
Az Ördögök közül Montolivo (fehérben) végzett elképesztő mezőnymunkát. A csapatkapitány nem is elsősorban azért kapott lehetőséget a gyémánt csúcsán, hogy egymás után osztogathassa ki a halálos passzokat, hanem azért, hogy megakadályozza a Juvét a támadásépítésben; ahogy már pár hete már láthattuk, a torinóiak a védelmük közepéről is képes megnyerni egy meccset.
A Fiorentinából halászott játékos ezért védekezés közben relatíve magasabban helyezkedett, mint támadás közben. Amikor a csapatánál volt a labda, akkor visszavonulva szervezett, védekezés közben viszont előbb Pirlo felé kellett elzárnia a passzsávokat, majd Bonuccit kellett hosszú labdákra kényszerítenie.
A Matri-Robinho páros viszont emiatt azt hihette, hogy nekik nem kell védekezni, pedig tudhatták, hogy a kétszeres scudetto-címvédőnek nemcsak a támadói, hanem még a középhátvédei is (Barzagli kivételével) gólveszélyesek akcióból. Nemsokára Chiellini meg is indult a labdával, s 20 méterről leadott suhintását Abbiati nagyot védve ütötte szögletre.
A nagyon nyomó Zebráknak mindössze a 15. percig kellett várniuk az egyenlítésre. Jó aikidóshoz méltóan az ellenfél támadását fordították ellenük: egy támadásnál Nocerino kihúzódott a szélre, így üres lett a helye a középpályán; Asamoah letámadása után pedig csak egy rossz passz kellett, hogy Tévez már indulhasson is a nápolyi helyén, ahol de Jong csak egy Pirlónak gólpasszt érő szabálytalansággal tudta csak megállítani.
Az egyenlítő gól után beállt a meccs arra a ritmusra, amit talán várni lehetett Muntari gólja előtt is. A Milan emberelőnye miatt 60 százalékban birtokolta a labdát, hiszen a középpályán Vidalék nem tudtak úgy helyezkedni, hogy mind Montolivót, mind de Jongot letámadják; amikor viszont Tévez visszajött a hollandra, akkor viszont Mexésék maradtak üresen.
A Juve ezért a szünet után testületileg előrevonult, s elkezdett szisztematikusan mindenkit letámadni. A második félidő első tíz-tizenöt perce ezért elég szaggatottra is sikerült: hol az egyik, hol a másik fél bombázta el a labdát, hogy inkább az ellenfél térfelén veszítse el azt, mint a sajátján.
A 69. percben pont ezen dőlt el a meccs: a presszúrának köszönhetően előbb Zapata adta el a labdát, majd az első gólhoz hasonlóan még mielőtt a Milan visszarendezkedhetett volna, megindultak Vidalék. A chilei passzával hatalmas cselt csinált a két perce beálló Giovinco, és a duplán vétkes kolumbiait elfektetve a kapuba lőtt.
A hátrányban Allegri kockázatos lépésre szánta el magát: Niangot Nocerino helyére becserélve 4-3-3-ra állt át. Ezzel azonban megszűnt a Milan stratégiai előnye a középpálya közepén, amit addig akcióból nem, csak kontrából tudtak feltörni a bajnokcsapat tagjai.
A Juve pedig mindig számíthatott legjobb támadója, Mexés idiótaságára. A francia előbb felrúgta a róla lefordulni készülő Giovincót, majd egy-két keresetlen szónak köszönhetően megkapta második sárga lapját is, így indulhatott zuhanyozni.
Csapatának sorsát duplán elrontotta azzal, hogy Pirlo még a pályán volt, így ismét megpróbálkozhatott egy veszélyes helyről járó szabadrúgással; a világbajnok keresztlécen csattanó lövését pedig egy másik németországi hős, Chiellini váltotta csatárokat megszégyenítő módon gólra.
Az utolsó negyedórában a Milannak esélye sem volt akcióból gólt szerezni, mert a Juventus okosan már csak megtartani akarta a labdát, s erre a tíz emberrel játszó lombardiaknak nem volt ellenszerük. Muntari Pogba labdavesztése utáni megpattanó lövése is csak arra volt jó, hogy gyönyörű keretbe foglalta a mérkőzést.
A találkozót Allegri a meccs után adott nyilatkozata annyira, de annyira jól összefoglalta, hogy nem is kell semmit sem hozzátenni: ,,Jól játszottunk, de elkövettünk néhány hibát, és túl sok lehetőséget adtunk a Juventusnak. Mindkét fél jó teljesítményt nyújtott, de mi többet hibáztunk, mint ők."
forrás: hatharom.com