Recent comments

Friss Hírek

Petkovic: Meglepetéssel szeretnénk kezdeni a szezont

A tavalyi pontvadászat során sokáig borzasztóan előkelő helyen tanyázott a Lazio együttese, ám a tavaszi hármas terhelést már nem bírta az együttes, így a viszonylag hosszan tartó EL menetelés és az olasz kupagyőzelem a bajnokság rovására ment. 


A Sasok mestere, Vladimir Petkovic az új idény előtt összetettebbnek érzi a csapatát és meglepetésre készül a Biancocelestivel.

A kupagyőztesre bő egy hónap múlva máris fontos tétmérkőzés vár, ugyanis augusztus 19-én a Stadio Olimpicóban a bajnoki címvédő Juventus lesz az ellenfél az Olasz Szuperkupa döntőjében. A Lazio szerb trénere bravúrral kezdené a szezont.

„Meg akarjuk nyerni a Szuperkupát, mivel meglepetéssel szeretnénk kezdeni a szezont. Arra kell törekednünk, hogy mi domináljunk mindenegyes alkalommal, nem számít, hogy ki az ellenfél.” – kezdte nyilatkozatát Petkovics.

„Antonio Conte nem említett meg minket a bajnoki cím esélyesei között, de igaza is van, hiszen tavaly a nyolcadik helyen végeztünk a tabellán. Most azonban sokkal teljesebb és nagyobb a keretünk, ugyanakkor természetesen nem ez a végleges állapot, hiszen lesznek még érkezők és távozók is. Tavaly, amíg utol nem ért minket a fáradtság, jól teljesítettünk, de nem voltunk hozzászokva a gyakori mérkőzésekhez és a nagy nyomáshoz.”

Az egyik nyári távozó akár a klub legnagyobb sztárja, Hernanes is lehet, aki után a PSG élénk érdeklődést mutat.

„Hernanes nyaral, és úgy helyes, ha hagyjuk is most pihenni. Hogy vele kapcsolatban megnyugtatott-e engem a klub? Mindannyian tudjuk, hogy kiszámíthatatlan az átigazolási piac. Azonban arra számítok, hogy július 26-án Hernanes velünk kezdi meg az edzéseket…”

A Lazio az eddigi érkezők mellett a támadósorát is megerősítené, a kiszemeltek között pedig a Juventus játékosa, Alessandro Matri, a PSV szlovén csillaga, Tim Matavz és a Swansea gólvágója, Michu szerepelnek.

forrás: azzurri.co.hu