Recent comments

Friss Hírek

A Kanárik tündérmeséje avagy római derbik egész másképp

Bár a Serie B-s címoldalak nagy része a Carpi toronymagas győzelmét és sziporkázó játékukat méltatta, nem az ő történetük illik egyedül tündérmesébe a feljutók közül: a Frosinone Calcio is csatlakozott a debütánsok közé az első szériában.


Frosinone egy 48 ezer lélekfős kisváros Rómától 75 km-re nyugatra, az Ernici és Lepini hegyvonulatai között.

Bár a két óriás mögött ők a harmadik legjelentősebb római klub a Lazio-régióban, történetük nagy részét a harmadosztályban, a Latina Calcioval való vad küzdelmek közepette töltötték. Sikerült azonban bebiztosítani helyüket a másodosztályban, ahol 6 szezont is töltöttek az elmúlt évtizedben. A Carpival együtt a hullámok gerincén táncolnak, és nem csak az elmúlt időszak lendülete tarthatja őket a legmagasabb szinten.

Az egyik legnagyobb előny, amit a Frosinone magáénak tudhat nem más, mint a stadionjuk. A Carpival ellentétben a Kanárik otthon, a 10 ezer fős Comunale Matusa-ban játszhatják majd hazai meccseiket. Bár a tervek szerint legalább 16 ezer főre bővítenék a stadiont, a hisztorikus helyszín és a Curva Nord ultrái így is fenyegető atmoszférával várják majd az odalátogatókat a 2015/16-os szezonban. A keret ugyancsak igen ígéretes, a játékosok pedig nagyon bíznak a 37 éves, annak idején a Torinot és Napolit csatárként megjárt Roberto Stellone elképzeléseiben.

A csapat egyetlen külföldi játékosa eddig az osztrák középpályás, Robert Gucher, a srácokat pedig két rutinos támadó, Daniel Ciofani és Federico Dionisi, valamint az Arsenal és az U21-es olasz csapat volt csatára, a 28 esztendős Arturo Lupoli próbálják majd a lehető legtöbb gólhoz juttatni. A csapatkapitány Alessandro Frara 13 év után játszhat majd újra a Serie A-ban; legutóbb a Juventustól kölcsönben a Bologna középpályásaként szerepelhetett itt.

A klub feltett szándéka, hogy minél több kölcsönjátékost alkalmazzon az új idényben: a Roma tehetsége, Daniele Verde, a volt-genovai Alessandro Rosi, a Juve kapusa, Nicola Leali, és a ghánai válogatott Raman Chibsah egyaránt a célpontok közt van.

Ugyan a Frosinone Serie A-s rutinja még hiányzik, a szorgalmuk, folyamatosságuk és összetartozásuk vitán felül áll. Bár náluk nincs szó arról arról a fényűzésről, amit a nagyobbaknál lát az ember, de ez a Sassuolot, az Empolit és a Chievot sem akadályozta meg abban, hogy letegyék névjegyüket a legnagyobbak között.

forrás: azzurri.co.hu