Recent comments

Friss Hírek

A győzelmekért jöttem a Juventushoz

A Juventus utóbbi éveinek legdrágább igazolása, Paulo Dybala megkezdte a felkészülést első torinói szezonjára, s egy sajtótájékoztató alkalmával nyilatkozott a klubváltásról, első benyomásairól és a céljairól.

 
"A Serie A egy nehéz bajnokság, de én mindent beleadok majd, s az a célom, hogy játékosként fejlődjek." - nyilatkozta Dybala a sajtótájékoztató alkalmával.

"A helyekért folyó verseny azt jelenti, hogy az ember soha sem lazíthat. Ösztönzést jelent, s a földön tart. 

A csatárok mögött játszom-e legszívesebben? Nem feltétlenül, jól érzem magam legelöl is, s készen állok arra, hogy bárhol szerepeljek, ahol csak kell. A szerepkörömet illetően beszélnem kell a mesterrel. Játszottam már támadó középpályásként és legelöl is. Rajta áll a dolog.

Mindannyiunknak készen kell állnunk a játékra. Három fronton is harcban leszünk, s ott van előttünk a Szuperkupa is. A Serie A nehéz lesz ebben az évben, ugyanakkor erős keretünk van, s képesek vagyunk rá, hogy megismételjük az előző szezon sikereit.

Az egyik oka volt annak, hogy ide igazoltam, hogy vágyom a győzelmekre. Ez egy tökéletes hely ahhoz, hogy hozzáfogjak.

A huszonegyes mezt viselem majd. Ez az életkorom, s egy olyan szám, amelyet kedvelek. Két napja vagyok itt, s ez hatalmas változás az életemben. Remélem képes leszek fejlődni, s egy nagy játékossá válni."

forrás: juventuz.blog.hu