Recent comments

Friss Hírek

Dráma Firenzében, Milan-siker, a Parma az El-ben

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó, 38. fordulójában a Parma a két gólt szerző Amauri vezérletével hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott a sereghajtó Livorno ellen, ezzel feljött a hatodik helyre és a következő idényben az Európa-ligában szerepelhet.


A Torinónak semmi más dolga nem lett volna az Európa-ligát érő hely eléréséhez, mint megverni idegenben a Fiorentinát, melynek negyedik helyét már senki nem veszélyeztette. 

A gól nélküli első félidő után Giuseppe Rossi tizenegyesével a hazaiak kerültek előnybe, de Marcelo Larrondo tíz perccel később egyenlített.
 
A hajrában a vendégek kinyíltak, erre pedig rá is fizettek, bő tíz perccel a vége előtt Ante Rebic góljával ismét megszerezték a vezetést a „lilák", akik azonban csak ideig-óráig örülhettek, mert a 84. percben Jasmin Kurtic kipókhálózta a bal felső sarkot szabadrúgásból.

Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a Torino megkapta a lehetőséget, hogy jövőre az El-ben indulhasson, de Alessio Cerci – aki egyébként végig agilisan és veszélyesen játszott – tizenegyesét a hosszabbítás negyedik percében hárította Antonio Rosati. 

Fiorentina–Torino 2–2 (Rossi 57. – 11-esből, Rebic 80., ill. Larrondo 67., Kurtic 84.)





A torinóiaknak az iksz akkor lett volna elég, ha a Parma nem nyer, de Antonio Cassanóék nem tették meg azt a szívességet, hogy pontokat hullajtsanak a sereghajtó Livorno ellen – Amauri második félidei duplájának köszönhetően bezsebelték a győzelmet, így odaértek a hatodik helyre.

Parma–Livorno 2–0 (Amauri 63., 80.)


A legutóbbi három bajnokijából kettőt elveszítő Milan számára csak a győzelem minősült elfogadható eredménynek a Sassuolo ellen ahhoz, hogy maradjon esélye megkaparintani az Európa-liga indulást jelentő hatodik helyet – de sorsa nem a saját kezében volt.

A hazaiak hamar a tettek mezejére léptek, Sulley Muntari bombagóljának köszönhetően már a második percben megszerezték a vezetést. A ghánai középpályás ötödször volt eredményes ebben az idényben, amivel megdöntötte saját szezoncsúcsát. 1–0

A második Milan-gólra sem kellett sokat várni, az első fél óra végén a „szabadrúgás-specialista” Nigel de Jong lövése megpattant a sorfalon, így védhetetlenné vált a másik irányba elmozduló Alberto Pomini számára. 2–0

A második félidőben Stephan El Shaarawyt és Mario Balotellit is bevető Clarence Seedorf dolgát megnehezítette, hogy középhátvédje, Philippe Mexes a hajrához közeledve megkapta második sárga lapját, amelynek következtében a piros-feketék tíz emberrel futhattak neki a hajrának, ahol felgyorsultak az események.
 
A 86. percben a vendégeknél Paolo Cannavaro jutott a kiállítás sorsára, majd három perccel később a gólhelyzetben kilépő csatárral szemben szabálytalankodó (?) Mattia De Sciglio kapott piros lapot, a Sassuolo pedig tizenegyest. Simone Zaza értékesítette a büntetőt (2–1), de együttese így sem tudta elkerülni a vereséget.

A Milan győzelme azonban mit sem ér, nem botlott mindegyik rivális, ami azt jelenti, hogy Kakáék távol maradnak a nemzetközi kupáktól a következő idényben.

AC Milan–Sassuolo 2–1 (Muntari 2., De Jong 27., ill. Zaza 90. – 11-esből)


Az Olasz Kupa-győztes Napoli játékosai – és szimpatizánsai – jó szájízzel vonulhatnak nyári szünetre, miután kiütéses győzelmet arattak a négy meccs óta veretlen Verona ellen. 

A nápolyiak már a meccs elején világossá tették szándékaikat, negyedóra sem telt el, amikor kétgólos előnyre tettek szert. Előbb José Callejón, majd Duván Zapata köszönt be, utóbbi játékos találata a Napoli 74. szezonbéli gólja volt a Serie A-ban, ami klubcsúcs, a „kékek" ezt megelőzően még nem szereztek ilyen sok gólt az élvonalban.

A kolumbiai csatár újabb góljának köszönhetően a Napoli háromgólos előnnyel mehetett a szünetre, így belefért, hogy a második félidőben eggyel alacsonyabb sebességi fokozatban játszott – bár ezt a játékrészt is megnyerte. Az utolsó félórában Dries Mertens duplázott, amire a vendégek csak egy Juan Iturbe-góllal tudtak válaszolni. A nápolyiak 78 ponttal a harmadik helyen zárták a szezont.

Napoli–Hellas Verona 5–1 (Callejón 5., Zapata 13., 25., Mertens 62., 77., ill. Iturbe 66.)

Az Inter vesztét korábbi csatára, a Chievo csereembere, Victor Obinna okozta, míg a Lazio a 94. percben szerzett gólnak köszönhetően verte meg a Bolognát.

Chievo–Internazionale 2–1 (Obinna 73., 90., ill. Andreolli 41.)

Lazio–Bologna 1–0 (Biglia 94. – 11-esből)

forrás: NSO