Recent comments

Friss Hírek

Thiago Silva: Folyamatosan figyelem még mindig a Milan meccseit

A brazil védő a Gazzetta dello Sportnak elárulta, ő maradni akart a Milanban. 


Thiago Silva ugyanakkor még mindig hisz a visszatérésben.

“Ha történnek ilyen dolgok, az azt jelenti, hogy a múltban hibát vétettünk. Nehéz megmondani, erről inkább kérdezzék a felelős személyeket. Egy dolog biztos, én mindig is azt mondtam, hogy nem akarom elhagyni a Milant. A rossoneri egy óriási üzletet kötött azzal, hogy 10 millió euróért vásárolt meg és 42 millió euróért adott el. Ebben az értelemben úgy érzem, hogy segíthettem a csapatnak. A Milan azt az utat választotta, hogy megválik tőlünk, így muszáj volt megállapodnunk” – mondta Silva szombaton.

“Ha eladod azt a játékost, aki a különbséget jelentheti a pályán és a költségvetésben is -és itt nem csak magamról, hanem Zlatanról is beszélek-, akkor az megbocsátható, ha a szakmai részét nézzük. De a másik oldalról jön az, hogy ezzel minőséget is veszít a csapat, ez nyilvánvaló. A döntést az üzlet végén közösen hoztuk meg”

“Kaká? Mindenki szerint ez volt a legjobb választás, de Kaká helyében én hamarabb visszajöttem volna. Mindent megnyert a Milannal, egy igazi családra lelt. Az ilyen dolgok nagyon ritkák a futballban. Ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy segítő kezet nyújtson ennek a csapatnak. Kaká mindenkire óriási hatással van. Ott lesz-e a világbajnokságon? Nem tudom, hogy fog dönteni az edzőnk, de az szemmel látható, hogy Kaká tudása egyéni a válogatottban, neki mindig lesz hely a Selecaóban”

“Folyamatosan figyelem még mindig a Milan meccseit, de a belső viszályok nem érdekelnek. Én Berlusconival vagyok, nélküle és Galliani nélkül ez a klub nem vitte volna idáig. Barbara Berlusconi? Nem tudok róla sokat mondani, mindössze egyszer találkoztam vele, amikor még Patóval járt. Seedorf éttermének megnyitóján találkoztunk” – fejezte be.

A 29 éves brazil középhátvéd 2012 júliusában szerződött a Paris Saint-Germain csapatához. A Milanban 93 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 5 gólt szerzett.

forrás: acmilan.hu