Recent comments

Friss Hírek

Inter: Nevetségesen alacsony összegért szabadulhatnak meg egyik legjobbjuktól

Nehéz pozitív dolgokat találni az Inter legutóbbi két szezonjában, hiszen a nemrég még triplázó olasz együttes idén májusra egészen a 9. helyig csúszott vissza hazája bajnokságában.


A kevés ilyen pozitívum egyike kétség kívül Fredy Guarín, a Portotól megszerzett kolumbiai középpályás, aki játékával még gyengébb napjain is a csapat legjobbjai közé tartozik. 

Ennek ellenére könnyen lehet, hogy már nem sokáig. A távoli bombáiról is ismert 27 éves középpályást számtalan csapattal összeboronálták már az elmúlt években, ám az Inter és ő töretlenül kitartottak egymás mellett.

Több olasz forrás is úgy véli azonban, hogy a történetnek már januárban vége szakadhat. A talján lapok tudni vélik, hogy Guarín a hétvégi, Milan elleni derbin utolsó fellépésére készül Inter-mezben, a januári mercato során ugyanis csapata el fogja fogadni a Chelsea 15 millió eurós ajánlatát. 

A Gazzetta dello Sport szerint már a tárgyalások is zajlanak, sőt, a konkrét megállapodásig sincs sok hátra. Szerintük 3+1 éves szerződést szignózhat majd a középpályás, fizetése pedig - a londoniak anyagi kereteit ismerve - jóval magasabbak lehetnek, mint jelenlegi apanázsa.

A kolumbiaiért kapott pénzt minden bizonnyal vissza is forgatná a csapatba a vezetőség, akik elsősorban a PSG-nél szemezgetnének: Lavezzi, Lucas és Menez is a kívánságlistán vannak, amennyiben őket nem sikerülne megszerezni, úgy az olcsóbb "béta" verziók egyike léphetne érvénybe, így a Portoban játszó Fernando, vagy a Torino szélsője, D'Ambrosio kerülhet a Nerazzurrihoz.

forrás: azzurri.co.hu