Recent comments

Friss Hírek

Napoli: Cannavaro még mindig reménykedik

A déliek csapatkapitánya az egyetlen játékos a keretben, aki a Serie C-ben is a klub játékosa volt, és Mazzarri alatt a védelem egyik legjobbjának számított. 


Benítez érkezésével azonban ő a kispadra került, és ez a szezon eleje óta nem változott. 

Ügynöke elmondása szerint akár el is hagyhatja szeretett csapatát. 


Reméljük, az új évben lesz valamii változás.” – mondta az ügynök, azaz Gaetano Fedele a Radio Kiss Kiss-nek.

„Paolo még mindig reménykedik, hogy lesz helye a csapatban, de ha semmi sem változik, akkor le kell ülnünk a vezetőséggel, hogy találjunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel.”

Mellőzése egyébként szerintünk is érthetetlen, a keret talán legjobb belső védőjéről van szó, egy igazi klubikonról, aki ráadásul a szurkolók nagy kedvence is. De enélkül is a kezdőben lenne a helye, hiszen a Fernandez-Albiol páros nem nevezhető éppen európai szintűnek, pedig korábban ez a csapatrész volt a Napoli egyik erőssége. Mazzarri alatt még a Campagnaro-Cannavaro-Aronica hármas pusztított a BL-ben, tovább is mentek a csoportjukból… 

forrás: azzurri.co.hu