Recent comments

Friss Hírek

Olasz Kupa: Tartalékos csapatával is kötelező nyernie a Juventusnak

Egyetlen Olasz Kupa mérkőzés vár csupán ránk a 2013-as évben, azt pedig ma este vívják: a bajnoki listavezető Juventus a Serie B-ben szereplő Avellino gárdáját fogadja. 



A BL-ből kieső, így a Kupát a vártnál talán valamivel komolyabban vevő Zebrák felforgatott kezdővel léphetnek a pályára, aminek több, eddig jegelt játékos örülhet igazán.

A várható kezdőkkel foglalkozó olasz oldalak a tizenegy név nagy részében egyeznek: a kaput Marco Storari őrzi majd, előtte minden bizonnyal a Cáceres-Ogbonna-Peluso hármas alkothat betonfalat, míg elöl Quagliarella és Giovinco szedhetik ízekre a vendég védelmet. Kérdések csak a középpályán vannak. Míg a bal oldalon Marchisio és De Ceglie szerepeltetése meglehetősen biztosnak tűnik, addig a jobb szélen egyes források szerint Isla, mások szerint az (okkal) elfeledett Marco Motta kaphat szerepet. Eggyel beljebb minden bizonnyal Padoin szoríthatja ki csillogásával hosszú időre Vidalt a kezdőből, míg középen Paul Pogba neve tűnik majdnem biztosnak - bár olyan forrásokat is találtunk, akik szerint a fiatal tehetség, Ouasim Bouy is bemutatkozhat a felnőtt csapat mezében.

A meccs érdekessége lehet, hogy bár Coppa Italia találkozóról van szó, mégis csaknem teltház lehet, miután a Juventus vezetősége diszkontáron, 5 és 10 euróért árulta a jegyeket, ezzel igyekezvén kicsit kompenzálni a BL-búcsú felett érzett keserűséget.


forrás: azzurri.co.hu