Recent comments

Friss Hírek

Gattuso: Dühös vagyok és sértettnek érzem magam

Mint beszámoltunk róla, Gennaro Gattuso ellen is nyomoznak a hatóságok az olaszországi labdarúgást érintő fogadási csalások ügyében.


A világbajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó megdöbbent.

„Dühös vagyok és sértettnek érzem magam. Ez az egész abszurd és hihetetlen – mondta a Sportmediaset televíziónak Gattuso. – Azt sem tudom, mit is jelent a meccsek manipulálása, hogyan kell nekikezdeni."

Gattuso hozzátette, biztos benne, hogy minden tisztázódni fog a vizsgálat végére.

A cremonai ügyészség a korábban a Lazióban, a Milanban és az Internazionaléban is szereplő Cristian Brocchi ellen szintén nyomozást indított. Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint az éjjel négy embert tartóztattak le, ők közvetítők voltak a mérkőzések manipulálását kitervelő és megszervező bűnözők és a játékosok között.

A 73-szoros válogatott Gattuso a Milan színeiben 335 bajnoki találkozón lépett pályára, a 2012–2013-as szezonban pedig előbb játékosa, majd játékos-edzője lett a magyar válogatott Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sionnak. A svájci csapatból vonult vissza, s a mostani idény elején rövid ideig az olasz másodosztályban szereplő Palermót irányította. 

forrás: NSO