Recent comments

Friss Hírek

Szuperkupa: Conte nélkül is bedarálta a Juve a Napolit



Az olasz labdarúgó Szuperkupában a bajnoki címvédő Juventus kétszer is felállt egygólos hátrányából, és végül hosszabbításban 4–2-re legyőzte a Napolit.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy a Napoliból Goran Pandevet és Juan Camilo Zúnigát is kiállították a rendes játékidő során, majd Walter Mazzari vezetőedző is piros lapot kapott még a hosszabbítás előtt.

 Az előzetesen vártak szerint Massimo Carrera irányítja Antonio Conte eltiltását követően a „zebrákat”.

Az óriási esőzésben elinduló találkozón sokáig a mezőnyjáték dominált, és bár a Juventus valamivel aktívabb volt, az első valamire való helyzetre az első negyedóra végéig kellett várni, de Sebastian Giovincót szerelték a tizenhatososon belül.

Ezt követően már egyértelműen az „öreg hölgy” került fölénybe – még ha igazi gólhelyzetet nem is láthatott a nagyérdemű –, ehhez képest meglepetésként hatott, hogy a 27. percben a Napoli törte meg a gólcsendet: nagyszerű indítás után Cavani lépett ki teljesen egyedül, és bár Buffon elsőre még elpöckölte előle a labdát, az uruguayi másodjára már bevette a Juventus kapuját. 0–1


Az események felgyorsultak. Cavani nagyszerű passza után, Pandev lövésénél ismét az olasz válogatott kapusnak kellett játékba avatkoznia, majd az Udinesétől nyáron szerződtetett Kwadwo Asamoah lőtte ki szépen a tizenhatos bal sarkáról a Napoli kapujának jobb alsó sarkát. 1–1
 
Hogy mégsem döntetlennel vonultak pihenőre a felek, arról a torinóiak védelme és Goran Pandev harciassága tett: a macedón nem adta fel, letámadta Leonardo Bonuccit, aki belehúzta a labdát a támadóba, ő pedig megindulhatott a bal oldalon a kapu felé, hogy aztán 6 méterről nagyszerűen pörgessen a kivetődő Buffon felett a hálóba. 1–2

A második félidőre Carrera Mirko Vucsinics beállításával igyekezett felpörgetni együttesét, és nem is sokon múlt a korai egalizálás, de a montenegrói löketét végül a léc hárította.

A Napoli Cavani révén (és Lúcio, valamint Bonucci újabb közbenjárásával) került kétszer is nagy helyzetbe, de az uruguayi támadó éles szögből egyszer sem tudta bevenni Buffon kapuját, erre pedig ráfizetett csapata.

A 72. percben ugyanis Vucsinics kiharcolt egy elsőre véleményesnek tűnő tizenegyest, amelyet Arturo Vidal rendkívül magabiztosan használt ki. 2–2

A kupagyőztes egy megpattanó Walter Gargano-lövéssel veszélyeztetett, majd a 84. percben Pandev addig szövegelt az asszisztensnek, míg a játékvezető kiállította

Az emberelőnybe kerülő torinóiak ezután nagyon nyomtak, de újabb találatot nem tudtak szerezni, így következhetett a hosszabbítás, de mielőtt erre sor került volna, Juan Camilo Zúniga is piros lapot kapott.  

A hosszabbítás előtt ráadásul még vezetőedzőjét is elveszítette a Napoli, amely a 97. percig húzta kilenc emberrel, ekkor azonban az addig nagyszerűen védő Morgan De Sanctis bődületeset hibázott, Christian Maggio pedig már nem tudta elhúzni a fejét – öngól. 3–2

Ekkor már csak az volt a kérdés, mennyire erőlteti a támadásokat a Juventus, akar-e újabb gólt szerezni. 

Erre nagyon gyorsan választ kaptunk, Claudio Marchisio nagyszerű lekészítése után Vucsinics már nem hibázott, kialakítva a 4–2-es végeredményt.

A Juventus ötödik olasz Szuperkupa-győzelmét aratta.


 OLASZ SZUPERKUPA

JUVENTUS–NAPOLI 4–2 (1–2, 2–2, 4–2)
Gólszerző: K. Asamoah (37.), Vidal (72. – 11-esből), Maggio (97. – öngól), Vucsinics (101.), ill. Cavani (27.), Pandev (41.)

 Kiállítás: Pandev (84.), Zúniga (90+1.)

NSO.hu